Bereményi Géza: Somlai Margit

Somlai Margitot láttam én piacon guberálva,
Ősz kicsi kontya úgy feszült, mint rég az iskolába.
Láttam ott Somlai Margitot lila eres kezével
Szemétben turkálni, s bújtam ott, ne legyen övé a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
Tán azt a szót, hogy ... hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai, latin-angol tanárnő,
Öt nyelven tudta mondani azt a szót, hogy teremtő.
S nyolcvanöt éves kézzel ott ügyesen túrt szemétben,
A teremtő éppen nem figyelt, őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögébe,
Somlai Margit, nem én,
Nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
Ezt a világot, nem én.

Somlai Margit, láttam én, talált egy fél pár kesztyűt,
És vele örültem lesben ott, hogy a teremtő enyhült.
Bújtomban szurkoltam: Istenem, Istenem és teremtőm,
A kesztyű párját lelje meg, segíts a vén tanárnőn.

Ultima ora non datur secunda,
A kesztyű párját lelje meg,
Add a kezébe teremtőm végre,
A végén még más találja meg.

Mivelhogy volt ott rengeteg
Szemétben túró pára,
S minden bódé mögé bebújt
Mindnek egy tanítványa.