Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2007.03.31. 00:50 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

fekete lyukaink közel és távol

Beleszaladtam Fridinél Most Lukács Béla elméleti fizikus ragyogó sötét csapdájába, mely címmel a fekete lyukakról értekezett fantasztikus eredetiséggel és érthetőséggel, illetve értekezett volna, ha az érdekfeszítő fél órában eljutottak volna odáig.

Hihetetlen arc, úgy ahogy van, nagyon egyben, tudásával, annak átadási módjával, és az egész fazonjával.

Ahogy leszipkáztam, bizonyos rendszerességi időközökkel visszatérő állandó vendég érdekfeszítő témáival, úgy hogy szerintem érdemes pillázni meg visszafelé is, meg majd előre is a jövőben itteni jelenéseit.

Meg másholiakat is.

Ami csillagászati okfejtésein kívül még megütötte a szöget a fejembe, az Fridi azon tiszteletteljesen csodáló kérdésére, mi szerint, hogy is van az, hogy őt bármikor és bármilyen fizikai ügyben is hívja be műsorába, ő soha nem kérdezi egyeztetésként, hogy akkor ott bent majd miről is kell neki pontosan értekeznie, milyen kérdésekkel birkóznia meg, adott végtelen természetességű és önmagától értetődőségű szerény válasza, hogy kéri szépen ő fizikus - és itt pont volt -, ami azt jelenti, hogy ez így, mondhatni szakmai minimum, hogy ő ezen kérdésekben naprakész!

Na ezt ajánlanám figyelmébe a tisztelt minden féle ügyekben össze-vissza nyilatkozó nagyember közéleti meg politikus uraknak!

Másfelől meg volt még érdekes kontraszt fent felszólított urak egyikének pont a következő műsorban tett Egyenes Beszéd-nek csúfolható hadoválása és Lukács tudós ember közlései között, miszerint is Lukács úr teljes korrektséggel kijelentve egybillió évre előre vállalt felelőséget mondandójában foglaltakért a napunkat érintő fehér törpe állapot ügyében, és az az utáni időszakra is nagy bizonyossággal nyilatkozott ugyan, de oda azért már hozzá téve, hogy ott már azért bizony azért lehetnek változások az elméleti részecskefizika tudományának nagyjából öt évenkénti teljes megújulása alapján, míg politikus úr arra képtelen volt őszinte és egyértelmű választ adni, sőt még úgy is hazudni, hogy ugyan már másnapra mit fognak mutyizni az ötpárti egyeztetés keretében egy olyan kozmikus fontosságú és nagyságú témában, mint a gyülekezési törvény változtatása.

Meg mondjuk azért már az is eleve komoly, hogy napunk majdani, a csillagászati léptékeket véve nem túl közeli haláláról, fehér törpévé válásáról (tömege nem elég nagy, hogy gravitáció révén szupernóva váljék belőle, ami majdan megint csak gravitáció miatt ledobva magáról tömege nagy részét neutroncsillaggá (pulzárrá) vagy fekete lyukká válik, ahol akkor a gravitáció, hogy még a fény sem gyün onnan ki, mert habár sebességét nem veszíti el, de úgy belegörbül, hogy aztán neki annyi és marad ott a seggén) miközben a földünkön laza 800 fok hőmérséklet lesz, sokkal egyértelműbb, világosabb, és érthetőbb tájékoztatást kapok, és így jobban tisztában is vagyok vele, mint átlag szellemi képességű és érdeklődésű magyar állampolgár, mint mondjuk egy konvergencia programról, vagy annak egy részéről, az egészségügyi reformról.

Tehát jobban vágom, hogy az a bizonyos naphalál állapot ami fehér törpe, az gödre az űrnek, ahonnét még azért majd valami kozmikus kiturkálhatja azt a fránya nem kevés energiát, ami ott rihed benne, szembe a fekete lyukak beliben lévővel, a feketével, ami lyuka a világegyetemnek, ahonnét a tudomány mai állása szerint nincs az a vaszisztdasz ami kivakarja a maradékot, mint azt, hogy akkor ha én merülök le mint a zsebtelep a földi léptékembe számolva talán nem is olyan távoli közeljövőben, akkor hova az anyámba, melyik súlyponti korházba, meg milyen ha pont nem az az illetékes akkor plusz anyagi terhekkel cipelhetem be gravitáció ellen izomenergiámmal már harcolni nem tudó földre hulló kozmikus szépségű testemet!

Na itt tartunk közeli és távoli dolgainkban!

Ja és közben Hajas Lacinak valahol a rettegés fokán bukóval a fejin hányingere van és vizet kér. 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1752862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én valahogy úgy vagyok vele, hogy leszarom jó magasról, hogy kiről van szó, ha rángat magához be olyanokat, akik nekem, meg úgy objektíve is érdekesek.:)
A lényegek azok!
Amúgy meg érdekes, hogy miből, meg kiből lesz a cserebogár, ha szorul ki innen meg onnan, és/vagy/meg eleve már csak a kiszorultig küzdi magát fel.
Itt van erre példának az ATV, mi igen csak pusztulat egy rémdoboz volt 60-as izzóval világítva meg, oszt most, hogy toltak bele zsét, de nem annyit, hogy a nagyokkal legyen partiba, de annyit hogy a BP TV spirituálisaradszkylacis szintről azért fellélegezzen, egész jó dolgokat ad.
Már mint abból a szempontból, hogy pont az a kategória szorul ki oda a nagyokból, amibe van értelem, nagyjából patent emberi kontakt.
innen eltünt egy lelkes kommentelő spori kommenteje, amit nem én zúztam le/ki!
süti beállítások módosítása