Most, illetve már régebben, meg folyamatában is, hogy így már viszonylag ilyen fiatalon vén hülyülök, az illatokat is sokkal jobban élvezem, értékelem, és többet játszom velük.

Ez jutott onnan eszembe, hogy tegnap, malacbőr jelmezbe bújtatott majd mázsás amorf testemet rátettem a kőkemény teljesítményeket és a könnyed suhanásokat jelképező országúti kerékpárcsodámra.

Kontraszt több volt mint belső feszültségeket keltő, nevetséges egyenesen, asszem ezt a vizuális összképet szok illetni magyar nyelv még régebben, a mint majom a köszörűkövön című aposztróffal.

Ez tényleg patent duma, mert a majom, meg a köszörűkő, az valóban olyan messze van egymástól, mint egy másik patent duma vázolta, Makó Jeruzsálemtől.

De ez egy privát szociális problémát felvető mellékszál.

A lényeg, már mint a zsírsertés a kerékpáron és az illatok élvezete, az onnan jön, hogy ha tavasz kezdetén közlekedel így, már mint pár keréken minek pörgetése fizikumod feladata, akkor e tevékenységed fiziológiai következményeként növekvő igénybevételű keringésedre adekvát ingerként szervezeted több oxigént kénytelen felvenni, mit ahogyan megtesz, hogy még füleden is kapkodol be jó sok több levegőt, így akkor orrodban is nagyobb a cirkula, kvázi több a vele bejövő illat.

Ilyenkor tavasszal még az illatok is mint ha megint szokatlanabbak, új inger szerűbbek lennének a hideg és természetszagtalan tél után.

Pedig emlékezel rájuk a múlt, meg az annak előtti tavaszokról.

De még is.

Így megint, meg újból erősebbek.

Meg ahogy haladol nincsenek mindenhol, és ahol beléjük mész, ott még jobban érezhetőek, élvezhetőek.

Még nincs nyár, mikor minden dús, és az illatok is orgiák.

Ilyenkor még kapkodva ütnek.

A növények, a virágzó bokrok és fák.

És nekem közben sokszor jut eszembe, hogy micsoda nagy dolog ez a kevésnek tűnő, hogy én ezt itt az újabb tél után frissen és zsongítóan érezhetem, míg barátom ki tavaly nyáron halt meg, ő már nem.

És vajh milyen lesz, mikor már én sem.

Meg mikor lesz az?

És hogy ő is, meg még mennyi sok ilyen is van benne, hogy ezeket a kicsiségeket én már ennyire szeretem, és habár sokkmindenre törekszem, de helyemet talán egyre jobban érezve, szerényen már ilyeneknek is nagyon örülve egyre kevesebbet elégedetlenkedek.

És a Duna partján hajtva ha Gödnél suhanunk el, akkor ott a jó hekk illat, ami az éledő parti élet, a már teli lévő vendéglő kerhelységének a jele, nem csak sima eledel.

És mikor versenyeztünk még, és a futás végig a jellemző balatoni sínek melletti úton, nyaralók előtt ment délbe, mennyit röhögtünk utána, hogy kínzott ott minket a vasárnapi sült csirke és az ubisali illata.

És van illata, kifejezetten semlegesen kellemes és érdekes papagájom tollas testének is, de ha fürdéssel jól eláztatja magát, akkor már kifejezetten ázott kutya büdös.

Hentesnek a sültektől, mikor reggel a napsütésben a körúton sétálsz el előtte, és reggeliznek a postások és a vasutasok ottan bent kolbászokat vastag kenyérrel, mustárral.

És hogy van kifejezett csak rá jellemző, még emlékezetben is érezhető illata a hozzád közel álló nőknek, ami nem parfüm, és csak az övék.