Böcsületére legyen mondva Csiszár Jenőnek, a Jenőnek, hogy a témával megfelelő távolságot tartva, hosszan felvezetve riogatta kvázi már majdhogy nem szó szerint lényegtelenségére és feleslegességére való hivatkozással a véletlenül TV közelében lévőket, hogy ami most jön, azt bizony nem teszik majd zsebre korán reggel éhgyomorra.

De szerintem mondjuk bármikor máskor sem.

És igaza volt.

De azért mókás volt sok szempontból a felvonuló, és egyáltalán nem siralmas, lassan hozzászokom, hogy ha jobb nincs mint kabaré, akkor a Mirigy és Sas Jóska helyett ilyeneken somolygok szelíden.

Meg szolid is vagyok és nem elégedetlen, ha ebben a szegmensben ekkora a legnagyobb magyarok nemzetközi mércével is mérhetetlen mérete, akkor ennyivel elégszem meg.

Közben meg azért nyugodt vagyok, hogy tényleg komoly dolgokban azért ott vannak a spiccen a magyar spílerek.

Szal kb. ugye mint a csehszlovák kísérleti tévéadás tartalék bemondó nője, olyan mérésben volt ottan a vibráló dobozban bent Párizs Hilton legjobb kebelbarátnőjének, Lájonel Ricsi (No azé má eleve az se semmi, már mint a lájonel Ricsi!) fogadott lányának, a világ legcukibb kisribancának magyar hasonmása.

Na, azé az má valami, hogy nem is a "komolynak", hanem a valamelyik csatolt stuffjának a leképezése!

Ja, és a világ legcukibb kisribancának aposztrófja nem az én savam, hanem a tökéletes helyettes saját maga által saját magára büszkén aggatottja.

Igaz, ez nem sikerült valami tökéletesen, mert ezt a botránycsinálónak szánt botrányt egyáltalán nem csináló, teljesen érdektelenségbe hulló jelző magára aggatást igen akadozva sikerült magára aggatnia, így nem látszott annyira hitelesen annyira ostobának, mint amennyire szeretett volna.

Itt tartunk, nagy magyar törekvőink, még korrekten ostobák sem tudnak lenni, illetve azt sem tudják levágni és megérteni, hogy az igazán kiugró hiteles teljesítésért ennek a tulajdonságnak, annak bíz eleve születni kell, arra igazából még gyúrni sem lehet se fel, se lefelé.

De ami a lényeg volt ám nekem, az sokkal inkább a napszemcsije, az az egész búrát amorf módon betakaró.

Mert pont mostanság olvasgattam egy női életmódot adó magazinban, hogy ha milliomosnak akarol látszani, akkor többek között egy ilyen szemüveget kell magadra pakolni, mert a milliomosok is majdnem mind ezt teszik!

Magyarán ez ennek a látsszon ön is milliomosnak roppant népszerű nemzetközi játéknak ez elengedhetetlen attribútuma.

És valóban!

És nekem az ilyen kiszámíthatatlan létérdekességbe torkolló nagy mókás kiszámíthatatlanságok tetszenek, hogy a divatipar visszanyúlásából, most a milliomosok majd mindegyikek, meg a milliomosnak látszani akarók majd mindegyikek, olyan naphemüvegeket tolnak fejükbe, amiket eredetibe ma már csak tényleg nagyon gatter ócskapiacokon lehet kapni ötven forintért, de ott is csak azoktól a hajléktalanoktól, akik közvetlen az átszűrt kukáik tartalmát borítják oda le maguk elibé vagy fél négyzetméterre, és amiket mikor gyártottak is még, az én emlékezetemben, már akkor is csak erősen idősödő, valaha még szebb napokat is látott alkoholista hölgyek hordottak, már akkor is nagyon nevetségesnek számítóan.

De ők nem azé, mert milliomosnak akartak már akkor látszani.

Vagy ki tudja, lehet, hogy öntudatlan megelőzték korukat dizájnilag.

Már előre jókat nevetek, hogy mik jönnek majd még ide vissza, ezekbe a akarjunk látszódni ennek vagy annak játékokba.