Egyik cégemmel baszok megcsinálni valamit.

Röhögve kiköhögöm a kötbért a megrendelőnek.

Megrendelő az én csúszásom miatt egy másik partnerével, akivel szemben ő csúszik az én csúszásom miatt, természetesen köteles ugyan ilyen módon eljárni, kötbért fizetni.

A partnerének fizetendő kötbér majd hússzorosa annak, amit én fizettem neki a csúszásom miatt.

Akinek ezt kiperkázza, az is az én cégem. .

Hiszen partnerek vagyunk, vagy nem?!

De azért minden ügyességük ellenére, ezek a metrós fijjuk, még sem csinálják a legjobban!

Már mint nem a metrót - mert az nem is kérdés, meg még téma sem, csak apropó -, hanem a projektben való részvétellel történő maximálisan ügyes pénzkeresést, értsd lenyúlást.

Józan paraszti ésszel ezen kötbér szisztéma algoritmusában akkor lehet a legnagyobbat fogni, hogy ha az egymástól ok és okozati összefüggésben, idő, költség és volumen vertikumban legtávolabbi pontokat tulajdonoljuk, és így tudjuk az okosságot végigfuttatni az egész rendszeren.

Tehát mondjuk teljesen felesleges beruházás egy egész állomásépítő apparátot valag pénzért belefeccölni - ha csak természetesen a rendszerben lévő egyéb hasonló desztinációk kiaknázása szempontjából másért nem szükséges - abba, hogy úgy se készüljön el az az állomás mire a nagyságrendekkel nagyobb kötbérfajsúlyú fúrópajzsunk odaérkezik az állási pénzéért.

Elég lenne pár forintért leszerződni egy darab takarítónénivel egy kulcsfontosságú iroda pucolgattatására, azt annak kiadni, hogy ne csináljon semmit, csak láblógatva kávézzon, és hagyja nőni a disznóólat, illetve azért a kezeügyébe kerülő fontos papírokat és terveket szigorúan kukázza.

Nem lenne rend időre, fontos dolgok tűnnének el, ezért aztán partnerünk a szerződésünk értelmében jó kurva keményen megmázsálna minket pár ezer forintra kötbér címen, min a pinty, bocs, illetve mint disznó, mert addigra akkora kupleráj lenne abban az irodában valóban, mint a sertés óljában, így nem találna semmit, hogy mehessen osztani a zsugát a metrója építéséhez.

Természetesen így csúszna minden, ez a kezdeti kis takarítónénis hanyag lehelet dominó elvként indítaná el az összes résztvevő önjáró privát kötbérhakniját, mindenki csúszna mindennel, mindenki fizetne mindenkinek, többet előre, mint hátra, alkalmazkodva a nagy kereszttulajdonosi kötbérjáték szisztémához kicsiben, és az a kurva állomás ugyan úgy nem készülne el időre az én beruházásom nélkül, mint azzal.

Én meg mehetnék nyugodtan a kötbérpénztárba.