kacatvilág

Ritkán látok pozitív változást.

Nagyon szembeötlőt meg végkép.

Sajnos.

És ezzel gondolom nem vagyok egyedül.

Sajnos.

Most örültem egy ilyennek.

Habár lehet, hogy a számomra alap állapotot, mihez képest most észleltem a nagy elugrást, jól befigyeltem, azt nem is volt az olyan, amilyennek én láttam.

Tehát nem is a nagy változás a szóban forgó pozitív eredmény, hanem a téma mindig is ilyen volt.

Akkor mentségemre szóljon, hogy a híradásokból csak ennyit láttam.

Rendező srác nagyon jó filmeket csinál, de azok nekem ennek ellenére kurvára nem tetszettek.

Van ilyen.

Attól, hogy nem tetszik, még tudhatom, gondolhatom, hogy jó.

És ehhez nagyban hozzájárult az arca.

Illetve úgy mondanám inkább, hogy igazából az arca volt, ami miatt nem tetszettek a filmjei.

Nem a nyomott és kilátástalan, zaklatott zúzásuk miatt.

Hanem az elbaszottúl depresszív, szomorú arca miatt.

Ami nem baj, ha valakinek olyan, de ezekkel a filmjeivel együtt már úgy nézett ki számomra, hogy "csak" ezt és így tudja ledesztillálni a celluloidra anyaszomorítóan ezzel az arccal.

És ez nekem kevés volt.

Sőt kifejezetten idegesített, hogy ezt a kibaszott világot így megmutatni nagyon kevés szerintem, nem nagy mutatvány, még ha olyan tényleg briliánsan is csinálja.

Látni ilyeneket, ugyan ilyen kilátástalanokat, csak azokban mint ha lenne valami több.

Valami féle harmónia még ott is, vagy talán remény.

Vagy legalább is egy másik féle alkotói arc,amitől már az egész nem olyan.

Aztán most hétvégén beleszaladtam egy interjúba.

Elején virít nagy kép róla.

Mosolygósan, kikerekedve mint kölyök gólya.

Mint ha kicserélték volna, nem ugyan az az ember lenne.

És ehhez az új archoz, az alábbi gondolatok:

"- Szerzői filmesként kezdte, most pedig a műfaji, azaz zsánerfilm vonzza?

- A filmjeim eddig többnyire nyugtalanító kérdéseket ültettek el a nézőben. Eddig ezek foglalkoztattak. A Tejútban viszont megszólalt valami halk, nyugalomra intő suttogás. Valahogy így szól: jól van, nincs baj. A fiamnak naponta többször suttogom ezt, amikor kétségbeesik, és sír. Értelemszerűen ezt én mondom neki, de valahogy úgy érzem, hogy ő tanította ezt nekem: a létezésével. Most már van mit adnom. A zsánerfilm optimális eszköz lehet ahhoz, hogy szélesebb közönséget szólítsak meg.

- Tehát fordulatot tervez a pályán?

- Úgy tűnik, gyökereset. Amikor az ember kellően koncentrálva figyeli a hiábavalóságot és a reménytelenséget maga körül, egyszer csak elkezd az egész inkább csodálatosnak tűnni, mint hiábavalónak és reménytelennek. Ezt a bonbont megpróbálom szépen filmekbe csomagolni. Szerintem érdemes."

Na!

Ember!

Ez azért így már mindjárt más!

Na nem mint ha az én véleményem bármit is számítana, csak úgy nekem, magamnak veled kapcsolatban.

Várom azt az új filmet, és hiszem, hogy tetszeni is fog!

Meg ezt a mostani díjnyertest is megnézem.

Jó e változás, mikor abba az akármennyire is elbaszottba belekúszik valami több, valami más.

Valami lényeg, amiért érdemes.

És az ki is ül ránk.

Meg így ezzel az arccal, még visszafelé a régebbiek is más megvilágításba kerülnek.