Személyre szabott BKV Európa legkorszerűbb információs és jegyrendszerével.

Forradalmian új és összetett szisztéma első körben két éven belül jármű-diagnosztikára és utas tájékoztatásra, majd rákövetkezően e-ticketing fokozatosan, de teljesen négy év múlva.

Elektronikus kártya hordozta információ hegyek révén utasnak személyre szabott útvonal- és árajánlat - igazságos tarifa, mindenki annyit fizet amennyit utazik -, és ezt az egészet visszaforgatva rendszerbe annyi, még több és rengeteg információ mindenféle szereplőkről, szokásokról, körülményekről (emberek, buszok, forgalom, stb.) és mozgásokról, hogy akár még SMS-ben is lehet értesítést kérni a járatok érkezéséről.

Esküszöm, hogy örülök, és vallom, hogy ez a jövő, és jó, hogy belecsapnak a lecsóba ilyen dolgokban, ilyen irányokban!

Nem ezt fikázom, csak mint átlag tagnak az ezzel, meg úgy általában erre felé az ilyen dolgokkal, újításokkal kapcsolatos érzéseit próbálnám fogalmazni meg.

Biztosan légtér, és lerakódásai meg működései teszik, de az ilyen időugrásokkal kapcsolatban mindig egy olyan érdekes, abszurd furcsaság érzésem, és halovány - inkább kurva erős - félelmem fogalmazódik meg.

Abszurd és furcsa, mert a mindeféle korszakos el- és lemaradásainkból próbálunk ugrani / kell hogy ugorjunk rögtön a legperfektebb jövőbe.

Olyan jövőbe, hozzánk képest mindenféle képen ideális állapotokba, amiknek ott, ahol azok már vannak működőképes formában, bizony komoly evolúciós folyamataik voltak, amikben nagyjából lépésről-lépésre haladtak, az állomásokat egymásra építve.

És ahogy maguknak az egész folyamatoknak, úgy azok állomásainak is, valamint az állomásokon lévő szereplőknek és egyéb komponenseknek is megvolt a maguk kiteljesedése, szerves épülése az egész rendszer mozgásának és haladásának az érdekében.

Itt meg nálunk mint ha kihagynánk / ki kéne hagyjunk ilyen lépéseket, szerves fejlődéshez tartozó állomásokat.

Amik persze valszeg a tetemes maradékokból való kényszerek, mert ha szépen sorba kezdenénk reszelgetni, akkor permanensen lennénk állandó lemaradásban - mint ahogy vagyunk is állandóan -, magunkat soha utol nem érve, mint ahogy soha nem is érjük utol magunkat.

De mint ha még így sem sikerülne napra készre gyúrni magunkat, legalább is olyan, most itt átlátható távlatokban, amik jelenlegi érzékeléseink szerint mindennaposak.

Jelen esetben utazóközönség nem túl messzire gondolkodva, mondhatja - és valszeg fogja is mondani -, hogy hova faszomba SMS busz érkezéséről, járjon inkább rendesen, hogy az eszembe se juthasson nekem, hogy mobil szolgáltatón keresztül nyomozzak utána, mert ha az értelmes és elfogadható időközönként becsorog a megállóba, akkor annyira azért nem rohanok, hogy GPS segítségével tervezzem újra az egész útvonal stratégiámat.

Meg ugye jöhet az SMS, hogy pontosan mikor is téved majd arra valamikor az a busz, ha ezen ritka jelenség mivoltából adódóan úgy sem férünk rá fel mi a  megállóban álldogáló elektronikusan jól értesített tömegek.

Akkor már miért nem inkább rögtön a teleportáció?!

És hát ugye erről még szó is esik, hogy a járműpark update legalább ennyire szembeötlő lenne, csak éppen zsé nincs rá, még a használtakkal való patent bővítésre sem, ami egyáltalán elképzelhető ráció lehetne.

Hatoda van fejlesztésre annak, mint ami kéne, hogy ne csak a foltozgatás legyen, ami nem álomállapot szintentartása, hanem behozva a lemaradást, valami elfogadható naprakészség.

Ja, és ez csak a kirakat, amin közvetlen zötykölődünk, ennek a hátába az infrastruktúrára vagy még tízszer ennyi kék.

Így ebben a dimenzióban akár még reális is, hogy akkor abba legyen elébb hajítva a lé, amire telik, meg talán pont olyan is még, hogy na majd abból jön be több a többire ami nagyobb, meg ugyan olyan fontos.

Csak hát ettől van ez a kis abszurd érzet, hogy erre van rávarrva a csillagháborús elképzelés.

Meg a tömegekben ennyire nem cizelláltan, csípőből  talán inkább az ideg.

A jelen hétköznapokban megélt napi nyűgök és a lóugrásos technikával közelített jövő ideája közötti nehézkesen átlátható és áthidalható távolság okán.

Mint ha január 1.-től a Dankó Pista IC vonalán TGV nyomná, a többi meg maradna lassú moccanással a régiben saját zsírján alakulgatva.

Biztosan nagy remény és szép vigasz lenne ez a másik nagy öreg utazóközönségének, a millió hétköznapi gyilokban.

Szal szép feladat lehet egy ilyen mamutot iránytani, jövőjét álmodni.

Félelem meg csak a szokásos, szinte említésre sem méltó default.

Nagy technika, nagy pénz, kispályás megvalósítás minden elemében.

Hogy közlekedésben maradjunk, lásd 4-es metró.

Vagy ha már chip kártya és beengedő kapu, akkor az a bizonyos hasonlóan nagy ívű stadion beléptető rendszer.

Mint ha ez az egész így "kicsiben" egy kicsit az egész ország jelen helyzete lenne.

Amiből majd mind lesz valami, és onnan abból a valamiből nézve ez az itteni mostani bohóckodások már lényegtelen semmik lesznek, mert el leszünk foglalva az akkori aktuális bohóckodásokkal, amikből majd lesznek valamik, amikből nézve azok lesznek már semmik.

És így tovább.

Helyzet adta mennyiségű lóugrásokkal.