Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2007.09.17. 22:15 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

közbeszerzési kisokos(ság)

Ért a lótüdő, nem én a közbeszerzési cuccokhoz.

Ezt az egészet is csak egy ismerőstől hallottam, aki vidéki kisváros önkormányzati képviselőjeként birkózik ilyenekkel néha napján.

Mindössze annyit vágok belőle, mint egy a nagy egészek átlátására már, meg eleve is teljesen képtelen elbutult átlagpolgár.

Hogy vannak limitek, meg témák, amik fölött, meg amikben, vagy fordítva, vagy össze-vissza, ki kell írni, hogy legálisan menjen pocsékba a köz pénze.

Meg, hogy van olyan oldala is, mikor annyira hülyén van összerakva, hogy jó szándékú kiírónak kell rafkóznia, hogy ezer darabot ne kelljen már giga tendereztetnie, ha az éppen doboz gyufa.

De meg van olyan alapoldala is, ami igazán érdekes, hogy valamit pontozva súlyozva köböznek benne szempontok alapján, hogy számítson jól kideriválva az összes szolgáltatások széles köre, úgy mint szállítási idő, meg garancia, meg minden ilyenek, illetve végül, de azért természetesen nem utolsó sorban, maga az ár.

Na most állítólag van az az olyan szituáció - meg vagy még számtalan olyan, csak máshogyan -, mikor ezt az egyenletet olyan jó pofán lehet összekombinálni, hogy a közbeszerzésre pályázó élelmes magyar vállalkozó kideriválja azt, hogy az egész pontozásos eljárásból hogyan lehet bolha cirkuszt csinálni normálisan próbálkozó (ha egyáltalán van olyan?) buta magyar vállalkozót tuti kenterbe verve, és ezzel az elegáns és okos mozdulattal megrendelőt, és így minket is lehúzva, mint a disznó.

Képlet egyszerű, főleg így kicsit egyszerűsítve.

De azért okosság szisztéma íze így is lejön belőle.

Vállalni kell 3 másodperces szállítási határidőt, valamint 6400 év garanciát.

Hogy ez mind a kettő hülyeség?!

Dehogy is!

Az első biztos teljesíthetetlenségéből adódó kötbér sokszorosan belefér abba az összes többi pályázatnál sokkal magasabb vállalási díjba, amivel viszont így, ezekkel az abszurd paraméterekkel a pontozásból győztesen jön ki a delikvens.

Vállalt garanciaidő meg eleve komikus, ismerve a magyar vállalkozási kultúrához igazított cég élettartamokat.

Meg még azért is, mert mondjuk számítástechnikai cuccokról van többek között szó.

És akkor ez még mindig hol van ahhoz, amikor milliárdos tételekben kartelezve gyúrják alánk az utat az építők?

17 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr51168880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jaja, volt, hogy 1 Ft-ért adták a servert (x 1000 pont), de a kötelező 1 éves maintenance havi millió volt (x 1 pont), meg is nyerték

de az se rossz, amikor kissé szűk paramétereket adnak meg követelményként, pl. autónál _tengelytávot_, és csak 1 márka stimmelt, nahát
Ja, ern0,

gondolom, hogy ebből egy elég vaskos kötetnyi igen hasznos ötlettárat lehetne összerakni és kiadni
Az ilyen esetekre találta ki a jogalkotó azt, hogy a kiírónak kötelessége meggyőződni a lehetetlen vagy túlzó mértékű vállalások valós hátteréről! Ergo, ha a 3 másodperces szállítási határidővel nyert a pályázó, akkor ott a kiíró (döntése) a jogsértő. Nem mondom, hogy nincs (jog)rés a pajzson, de azért pofátlanul ezt sem lehet....
Ja, túloztam egy kicsit a plasztikusság kedvéért.
Konkért esetben 7 nap volt az egyik és 14 év a másik.

Én sokszor dobom a hátast, hogy akár országos ügyekben is pofátlanul mit lehet...:)

Ez az abszurd nagy pofátlanságok országa.
Panaszt is lehet tenni, csak minek. Mire a KDB kiköpi az aludtejet a szájából (bocs, jogszabályban megadott határidőnek is hívják), addigra általában a nyertessel megtörténik a szerződéskötés. Azt meg már senki sem bontja fel...
Gondoltam...Szerintem, ezzel csak az a baj, hogy a hétköznapi ember agyában a 3 másodperc és a 6400 év fog megmaradni, a plasztikusságod miatt. Aztán persze emiatt prejudikálják a közbeszerzésben dolgozókat "eleve korruptnak".
Akinek meg nem inge, az meg úgysem veszi magára :-)
Egy számtech eszköznél 14 év gari?? Elég abszurd
es mennyiben is lehetetlen 7 nap alatt leszallitani egy szamitastechnikai eszkozt? (: vagy havi 2 mainframet kell osszerakni? :o

jo, a 14 ev garancia az persze nevetseges tenyleg (: bar lattam en mar XT-t konyvtarban 2005ben .)

Winston Smith 2007.09.18. 11:35:27

A legszebb akkoris a meghívásos pályáztatás.

Előre megvan a leendő győztes, akinek a feladata, hogy felhajtson még két "pályázót", és ennek a három "pályázónak" küldik ki a meghívásos pályázatot. Csodák csodája az előre megbeszélt cég nyújtja be az összességében legkedvezőbb ajánlatot.

Láttam már olyat, hogy egy ember (a nyertes cégtől) egy délután megírta előbb a közbeszerzési kiírást, majd a három pályázatot.

És olyanról is hallottam már, hogy a kiszemelt győztes formai hibát vétett a pályázatban és alig győzték érvénytelenné nyilvánítani a pályázatot... :)

Winston Smith 2007.09.18. 11:50:42

Amúgy a szállítási határidős móka az inkább úgy szokott zajlani, hogy van egy termék, aminek a beszerzési ideje kb. 3 hónap, ha mindennel nagyon-nagyon sietnek, akkor 2-2,5 hónap. Erre kiírnak egy pályázatot a pályázat kiírásától számított kb. 1 hónapos szállítási határidővel.

Nyilván erre csak az tud jelentkezni, akinek véletlenül valaki előre szólt, hogy spájzoljon be y darabot éppen abból a termékből, mert lesz egy ilyen pályázat, és akármilyen magas áron el tudja adni az árut.
Ha olyan ember írja ki a közbeszerzést, aki nem ért hozzá, akkor persze, hogy a nála okosabb és hozzáértőbb szállító kihasználja a kiírás hibáit.
Ha viszont a kiíró elolvasta a
Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. (K.É. 84.) ajánlását (\"az összességében legelonyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekrol és az ajánlatok elbírálásáról\"), akkor ott talál olyat, hogy:
\"6. Vizsgálják meg, kívánnak-e az egyes részszempontok (alszempontok) körében olyan minimum értéket meghatározni, amelyet az ajánlattevoknek mindenképpen meg kell ajánlaniuk, vagy olyan maximum értéket megállapítani, amelyet az ajánlattevok nem léphetnek át. Azaz hívják fel az ajánlattevok figyelmét arra, hogy az adott értékelési szempontot, mely intervallumon értékelik. Az intervallum meghatározásánál figyelemmel kell lenni annak szakmai indokoltságára.

7. Ha egy ajánlat irreális megajánlást tartalmaz, annak értékelésbe történo bevonására nem kerülhet sor, mivel a Kbt. eloírásai szerint az ajánlatkéro köteles meggyozodni az ajánlati elemek valós helyzetérol, teljesíthetoségérol [Kbt. 86. § (2) bekezdés és Kbt. 87. § (2) bekezdés]. Amennyiben az ajánlatkéro nem tartja elfogadhatónak az irreális kötelezettségvállalásokra az ajánlattevo által adott indokolást, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja [Kbt. 86. § (3) bekezdés és Kbt. 87. § (3) bekezdés] és ebbol következoen annak értékelését mellozi [Kbt. 88. § (5) bekezdés].\"

És egyébként az értékelési pontrendszert is ki lehet alakítani úgy, hogy a 3 éves garancia az adott alszempontnál ugyanúgy maximális pontot érjen, mint a 600 éves.
Szóval ha a módszertant rosszul használják, az nem a módszertan hibája, hanem a hozzá nem értő kiíróé. Lehet hogy érdemes lenne közbeszerzési/döntéselmélet tanácsadót felkérni, hogy ugyan már nézze át amit összelapátoltunk, hogy mennyire lehet fejreborítani...
Talán megtérülne a kiírási munkába fektetett párszázezer forint a projekt többmilliós költségében valahol...
Ja, igen... Az ajánlás elérhető itt:
www.kozbeszerzes.hu/index.php?akt_menu=123

Van még benne pár okosság, amit érdemes figyelembe venni. Meg van még pár másik ajánlás is arrafelé, azokat sem árt ismerni annak aki egy többtíz-többszáz milliós projektre készül eljárást kiírni.
zizuka,

ha jól elolvasod amit írtam, akkor pont arról van szó, hogy nem a közbeszerzési dolgozókat prejudikálom, hanem azt fejtegetem, hogy pont nekik a gáz jelen esetben (meg másokban is), hogy az ilyen okosságokat prezentálókkal kell birkózniuk, pont, hogy a saját környezetüket normálisan rendezgethessék.

Szerintem ilyen a plasztikusság mértéke meg nem sokat ferdít a cuccon, sokkal inkább érzékeltett valamit.

Amúgy meg nem is kell plasztikázni, abszurdra ott van teljesen számszerűen, valóságosan és konkrétan a 4-es metró projekt hangyányit csillagászati pénzügyi összevisszasága, vagy a postot záró link milliárdos tételei, és stb., stb.

Gondolom ha nem is teljes egészében közbeszerzési történetben, de repkedtek itt, ezeken a helyeken is érdekes közpénz kezelési dolgok.

Nem hinném, hogy egy ilyen nyamvadt kis poszt lökne is valamit ennek a globál ügyletnek az általános megítélésén, sokkal inkább az desztillálja le a magam fajta átlag tagban ezeket a víziókat.

Egy ilyen post nem tudományos igényű szakelemzés, hanem egyszerű emberek, egyszerű benyomásainak, egyszerű leírása.

És mint ilyen nem kell, hogy perfekt legyen, mert nem azt nyilatkoztam ki, hogy hogyan is van ez tutira, hanem, hogy én mit vágok le belőle.

És akkor ezekről lehet beszélgetni.

És jó, ha más elmondja a saját szubjektív vízióját, vagy akár szakértő mivoltában a halál tutit.

És akkor tágul a kép.

Enyém is, mindenkié is.

Én innen úgy látom, hogy bőven benne van ez a terület azoknak a cuccoknak a körében, amiken van még mit alakítgatni.

Feri nagyapa 2007.09.18. 13:44:06

Érdekes, hogy Hollandiában elintézik 2-3 §-ban azt, amihez nekünk több, mint 400 kell. Így aztán igénybe lehet venni azokat a szakértőket, akik a jogszabály tervezetét összeállították (szegény parlamenti képviselők, mit értettek ebből...), meg lehet képezni a közbeszerzési referenseket (pl. Perfekt), meg szakértőket... Mindenki jól jár, csak a kiíró nem...
Winston, amiről te beszélsz az nem a meghívásos eljárás. Ne keverjük!
Feri nagypapa! Na azt én megnézem magamnak, hogy Hollandiában 2-3 §-sal elintézik. A jogszabály az EU irányelvek alapján lettek összeállítva, nem hasraütésre!!! Hollandia meg tudtommal EU...
3 másodperc és 6400 év ugyanannyira teljesíthetetlen illetve hülyeség lehet adott esetben, mint 1 hónap és 14 év, csak talán a laikusok számára nem annyira feltűnő.

De a hozzáértők tudják.

"Eb legyek, ha mégegyszer állami cég pályázatára benevezek" - hallani kopasz cégvezetőktől.
süti beállítások módosítása