Hazamennek a legények a Tour-ról, szépen sorban, mert kicsit kevés vért találtak véletlen a doppingjukban.

Most épp csirke tipeg le a színről, mint a Pireneusok király hegyi etapján már amúgy végleg a verseny győztesévé avanzsált két keréken tekerő gyógyszeresszekrénye.

De legalább pofa lapos, irtózatos és utálatos, hang nélkül eltolja a kerékpárját.

Meg többi érintett is.

Csak minimális hápogással, ami ilyenkor azért kellően illik, és még belefér, már csak az íze végett is.

No nem azért mert akkora nagy égig érő ott a becsület, hisz csapata aki erre finom utalás féle képen meg és felkérte, teljesen tisztában van vele, sőt aktív részese annak, hogy vékony csontú versenyzője miket tol bele az ereibe, hogy három héten keresztül 40 fokos kánikulában nylon zacival a fején csukott szájjal ülve tekerjen fel a 200 km-es hegyes szakasz hegyi befutója után a derékszögű szállodafalon a szobájába.

Hanem mert ebben a baszott giga nagy pénzeket mozgató baszott giga nagy profi sport gépezetben ott arrafelé még vannak olyan talaj alatti vízerek, amik akár még ilyen rövid távon anyagilag megtérülő megoldásokon túlra is, valami féle hosszabb és tágabb dimenziókba képesek emelni az ügyeket.

Vagy legalább is levonni értelmesen a következtetéseket, és kiköbözni belőlük a törvényszerűt, hogy most azzal járunk jól ha elmeszelünk, kiközösítünk és diszkréten leköpködünk, mert miután kemikáliázva tóltad nekünk a reklámértéket, most ezzel az attitűddel nem még, hogy el nem bukjuk az egészet, hanem még profitálhatunk is pluszban belőle a közönség előtt, aki primer gondolkodva, úgy is csak majd a böcsületes megtalálót érzékeli belőlünk, aki lám-lám, és nagyon helyesen, nem pedig a tettestársat, aki ejnye-bejnye, és nagyon nem szépen.

Mert hiába rajtam a jellov dzsörzi, ami kapásból a célban 100 milla forintban és kp-ban, meg hely a panteonban az istenek között életem hátralévő részére örök földi dicsőséggel, no meg pályafutásom minden szerződésére háromszoros pénzügyi szorzóval, meg ugyan ez csapatomnak és szponzorainak, akkor is vannak erők, akik pont ők, és mondhatják nekem azt, hogy na most ez mind a levesbe, csomagolsz szépen és tipli haza.

Ja, és a pofádat is befogod, úgy!

Jó, hogy ők is benne veled nyakig, meg mindenki tud, támogat, sőt kötelez minden ilyenre, de még is meg van az a bizonyos "korrekt" leosztás a buktára, aminek ha csak névleg is, de legalább annyira "becsületféleség" jellege van, hogy Te ezt mind saját zsíron nélkülünk, és ezért rongy ember vagy meg nem sportoló, akitől elhatárolódunk.

Nem szép, meg kívánatos, meg ideális megoldás, de még mindig tolerálhatóbb, mint mikor mondjuk kis hazánk dobóatlétái csinálnak magukból - meg így már nemzeti színekben belőlünk is - lejáratott, üldözendő és kinevetendő, siralmasan ostoba bohócot bizonyos olimpiai doppingügyeikkel, buta, csontrágó magyarázkodásaikkal és összeesküvéselméleteikkel hosszú időn keresztül, plusz asszisztálva hozzá a jó magyar minden felelősség elmaszatoló és ki nem derítő hivatali és politikai technika.