kacatvilág

Van egy - amúgy több is - szimpatikus emberi nagyjából alaptulajdonság, ami szerintem gyakorlatilag aljasság kategória.

Habár lehetne minősíteni sokféle képen, meg polemizálni azon is, hogy hogyan is.

Plasztikus kifejtése, mert ez nem csak nevén nevezi, hanem működési mechanizmusát is valamelyest bemutatja.

Mondjuk hétköznapi közúti forgalomban a legkisebb ártatlan hibáért, figyelmetlen bakiért büdöskurvaanyádattebüdösfaszparasztmegöllek artikulálatlan felkiáltással és a hozzá messze habzó szájjal helyezünk kilátásba emberhalált, szívkitépést, agyonverést és gyerekmegevést.

Már ha feltéve biológiai ütőerőkalkulátorunk magasabb pontszámra kalibrál minket interakcióban résztvevő partnerünknél.

És nem is kicsit, hanem biztosan nagyon, mert lanyhább közelség ilyen képességekben már feleslegesen vállalt kockázatot jelentene az ilyen sunyiságokban hiperkorrekten működő számításaink szerint.

Mert aljasan csak a szép és tiszta munkát szeretjük.

Mikor még renyhe képességeink birtokában is úgy tudunk agyonütni valakit, hogy még véletlenül se görbüljön hajunk szála se.

Az egyenlőt még csak meg sem közelítjük, akkor már messziről lapulunk mint szar a fűben, és morgunk magunkban bajusz alatt.

Mi ilyen szinten tartva magunkat korrektnek gondolunk megfelelni az egy az egy ellen direktívának.

De ha már ugyan abban a közúti forgalomban egy három tonnás Hummer (+gallyazó vas) halad át rajtunk és gépjárművünkön egyenletes és tudomást sem vevő tempóban, ablakán lazán kilógó 60-as agyontetovált karral, amin csak a karlánc olyan nehéz, ami súllyal mi majd terveink szerint valamikor kettő év múlva szeretnénk kétkaros bicepszezni, akkor persze szépen csendben és tisztelettel sajnálkozunk, megértünk és egyetértünk, hogy bizony-bizony, milyen nehéz is az úton tartani egy ekkora nagy hodályt, és érthető is, hogy néha áthalad egy olyan kis hulladékon, mint amilyen most már a mi autónk roncsszerű maradéka is.

Még, hogy magukról megfeledkezők?!

Magyar ember, tisztelet az őszinte kivételnek, nagyon is tud magát visszafogni és disztingválni, persze megfelelő erőrelációban, ami lendületesebb viselkedés esetén igen komolyan veszélyeztethetné testi épségét.

És ez az igazán csúnya.

Meg aljas és alantas, féreg működés.

Akinek lila gőz fel, roló le, azt harminc kilósan is ugrik neki akárkinek, számolatlan akár még a háromszor akkorának is, az egy más kategória.

De ez a legkevesebb.

A döntő többség mérlegel, oszt és szoroz, aztán akkor, azután nagyon indulatos és hangos, már a matematikai számítások eredménye alapján.

Mondjuk ember otthon felcuccol 30 kiló tojást - hogy így legalább összsúlyban partiban legyen egy normál méretű emberrel -, Árpád-sávba burkolja magát és elindul mocskos buzikat, rohadt kis köcsögöket jól megverni.

Azt mikor piros-fehér csíkozású 60+ emberünk helyszínre haladtában nem csatlakozva még az erőtöbbszöröző nemzettestarcvonalához egyszer csak szembe találkozik egy profi ökölvívó kinézetű profi ökölvívóval, mondjuk egy olyan Valujev féle írtózatosan rettenetes, nem is ember kinézetű emberrel, kettő méter tíz magas és 147,5 kilós kigyúrt állattal, "meleg vagyok mint a nyári beton" pólóban, akkor mivel azért indult már otthonról eleve, őszintén felütve nekiesik és elkezdi szétcsapni, vagy inkább jól kikerülve, de magába akkor is szigorú arcot vágva és bajsza alatt belülre dörmögve tovahalad?

Hát persze, hogy az utóbbi.

És majd mikor már csatlakozva sokan erősek egyben, akkor ez előbbi eset elfojtásából benne dolgozó tudatalatti stuffal, hogy milyen egy siralmas szar ember is vagyok, meg még vérmesebben és habzóbb szájjal lengeti az öklét azokra, akik amúgy is, meg így már végkép gyengébbek nála/náluk.

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy akkor mi van, ha egyszer csak véletlen bárhol abban a bizonyos pólóban valamelyik szerette, ismerőse, politikai idolja jön vele szembe...

Hogy, na akkor mi van?????

Na akkor lesz aztán csak még nagyon idegesebb és ökölrázósabb, mindenki gyengébbet agyonverősebb.