kacatvilág

Asszem már csipogtam itt a bótban, hogy nekem nem jön be új egészségügyi miniszter asszonyunk, Horváth Ágnes.

És most nem szakmai, meg egyéb kritika, ami felmerül az arcomba, ami nagyon buta és ostoba, hanem ami a habitusából legyün ide nekem szavazónak és tévénézőnek, azzal van gondom nekem, nagyon buta és ostoba arcúnak, szavazónak és tévénézőnek.

És ebben lehet is valami, hogy nem én vagyok a hülye, már mint legalább is ebben a témában kivételesen, mert miniszter asszony is nyilatkozza magáról, hogy sajnálja, ha lekezelőnek érzik stílusát.

Erről én azt a kettő, nem csak viszonylag, hanem teljesen konkrétan és valósan is nagyon egyszerűt mondanám innen kedves miniszter asszonynak, hogy ha érzik, sőt még ő is érzi, hogy érezhetik, akkor valszeg ez nem csak olyan érzés féle ami halu, hanem tény, ami úgy is van, másrészt ez ellen pedig megint csak teljesen konkrétan és nagyon egyszerűen lehet tenni, szinte csodát művelni, nevezetesn abból publikum által érzett arcstílusból visszavéve, megértőbbre és türelmesebbre igazítani a habitust!!!!!

És ellentétben miniszter asszonnyal, akitől vele ellentétben szerintem a lekezelő stílus egyáltalán nem áll messze, én nem keverem össze aztat az őszinteséggel mint ahogyan ő teszi, és nem azért érzem a vele kapcsolatban érzetteket olyanoknak amilyeneknek, mert a konkrét tények őszinte igazsága zavar, hanem konkrétan a nem gyere be stílusa!

Idézném itt segítségként asszem Kósáné Kovács Magdolna MSZP képviselő (nem nő!) örökérvényűjét, hogy nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!

Tehát nem elég nem lekezelőnek lenni, annak is kell látszani!

Tehát van benne valami, ami nem kéne szerintem, hogy én nekem egy miniszteremnek benne legyen a kifejeződő arcában, szervezetében, gondolkodásában, megjelenéses kisugárzásában, valami értetlen kis indulatosság enyhe sértettség spéttel, hogy nem értik itten ezek azokat a dolgokat, ami az egészségügyükben a napnál is világosabb kéne, hogy nekik legyen.

Na, ja.

Nagy is a téma valaga, meg vannak sokan politikus társai neki miniszter asszonynak kedvesnek, kik nem, hogy patent nem nemzethomályosítanak fel minket buta és beteg szédelgőket, hanem még zavarnak is össze elég rendesen eszközként használva minket a birkózásukban.

Például most aztat a nagyot és értelmeset mondja, olyan igazán magyaros magyarázatot tetanusz témában, hogy nem abból van kevés, hanem emberből akit beoltanak vele!!!!!

Hát megint egy, na, ja!

Kádár János korának szelleme valóban ismét / még mindig (!) / örökké már(?) itt kisért, ha másban nem is, de funkcionáriusok okos és értelmetlen nyilatkozataiban biztosan.

Végül is, tényleg csak ilyen logikus és szimpatikus nézőpont kérdése, hogy mennyi az annyi, és melyik a sok vagy a kevés.

Mert szakmailag indokolva az úgy néz ki a miniszter asszony részéről, hogy itt aztán az orvosok feszt mindenkit oltanak ezzel a cuccal ki és be, jóval többeket, ha kell, ha nem, mint amennyieket és akiket mindenféle okos és ügyes protokollok szerint kéne.

Azt ebből táplálkozik aztán a kevés, mint csak platóni ide arány, mert a valóság az az, hogy ami van, az perfekten és konkrétan az elég kategóriába tartozik simán, sőt még a sok mennyiségi megjelölést tartalmazó jellemzőjű dolgok halmazába  is csúszik.

És akkor gondolom, hogy gondolhatom erről az egészről én egészségügy és miniszter asszonya által sújtott polgára az egészségügy és miniszter asszonya sújtotta államnak, hogy lesz szíves ezen szakmai problémáit doktoraival lerendezni kedves miniszter asszony, és nem az általa felelősen irányított terület egyik általa érzékelt problémájával indokolni nekem egy másik problémáját, ami ráadásul számomra előbbivel szemben ráadásul még valós is!

Mert azt, hogy mikor belelépek egy nagy szögbe, és nincs mivel oltogassák be azt a hitvány szervezetemet, azt egész konkrétan érzékelem, mert doki ott fogja csóválni fejét térdét csapdosva, látványosan tolva balhét a miniszter asszonyra, hogy na tessék kedves beteg, itt már ez sincs nekünk, és menjen, vegyen magának ha tud, meg ha már ezt választotta, de úgy sem fog kapni, mert kurvára nincs.

Arról viszont ha mikor pont van, és csak ő oltogat be feleslegesen össze-vissza, protokollokat jól felülmázsálva, arról kurvára nem fog szólni nekem, én meg kurvára nem veszem majd észre magamtól, hogy én és a tetanusz belószoltuk azt a bizonyos protokollt, mert pont azért jelentem meg az egészségügyi intézményben, mert nem végeztem el az ilyen protokollok mérlegeléshez többé-kevésbé azért szükséges orvosi egyetemet.

Habár ahogy elnézem a dolgokat, lassan nem ártana!

Vagy legalább is mikor majd legközelebb mindenféle visszonyítási alapoktól és protokoll nézőpontoktól független lesz megint konkrét egyedi abszolút földi valójában tetanusz, akkor hülyére oltogattatom vele magamat bespájzolásilag, leszarva a protokollokat, hogy tartóssan ne vesszek meg az ilyen hülyeségektől.