Mint most ebben a két napban olyan sokan, én is beleszaladtam egy ballagásba, középiskolásba.

Szerintem sajátomat leszámítva, ami már nagyon nem mostanában volt, még másén is annyira régen voltam már, hogy az sem nagyon mostan volt.

De mint hangulatvadász, mondhatni örültem, hogy beleszaladok most megint egybe, hogy valami isten veletek cimborák fílinget ápdételjek.

Mondanom sem kell, hogy mikor én nyomtam tetemes virághegyek alatt élő láncba kapaszkodva vonszolva magunkat négyévnyi gaztetteink színhelyein, akkor több okból sem tudtam ezt az egész rituálét objektíven kívülről és felülről szemlélni, mint mondjuk egy olyan rendesen halálközeli élmény szisztémában a műtőben a lámpa fölé emelkedve saját magamat és az értem küzdő orvosokat.

Szal más volt az azért akkor belülről, erősen érintetten, gyengén fejlett és tapasztalatlan aggyal és idegrendszerrel.

Persze volt kellék minden, tarisznya, életre outdoor készlettel (só, pogácsa), meghívó valamely nagy költőnk nem alkalomra készített, de mondandójában odaszipkázható veretes idézetével, orgonával díszített folyosók és termek, előtte zenetörténet órákon jól betanult szomorú ballagási slágerek, udvaron székek középen minket várva (akkor még nem tudtuk és nem is foglalkoztunk vele, hogy utoljára), minket váró székekért azért közelharc szituációt nem érzékelve alanyi jogon odatelepedő idős vendégekkel, emberhegyek, tülekedés, fényképezőgépek filmmel, kor technikai és anyagi színvonalához mért méretű és mennyiségű videokamera, május és zsongás, verses zenés esztrádműsor házi kivitelezésben, igazgatónő beszéde vonatkozva e fontos állomásra mint határra, felnőttkor, elbocsátás, ilyenek, családi kaja-pia-zongora, ajándékok nagyobbak.

Témában kötelező nézevény Török Ferenc Moszkva tér című filmje, ami ezt teljesen patent adja vissza. 1989.

Fokozandó ezt Gothár Péter Megáll az idő-je, ami szintén korszakalkotóan ad egy ilyen korszakot vissza, ami iskola középen az ember életében, meg fiatalok és tanárok benne, meg ez az egész egy erős korszakban és társadalmi környezetben benne. '60-as eleje.

Bennem így most visszagondolva, kettő dolog maradt meg erősen, de talán azok is csak később desztillálódva.

Egyik, hogy a búcsúztató beszéde igazgatónőnek ahhoz képest, hogy annyit írtunk, talán nem volt olyan paneles, és rólunk, arról az egész jelentős cuccról szólt, személyesen, olyannyira, hogy még osztályonként is lett kiemelve valami jellemző, emlékezetes, esetünkben például az, hogy legendásan nehéz brigádként azzal kezdtük hírnevünk méltó megalapozását, hogy voltunk szívesek az első hónap végére úgy szétdöngetni osztálytermünk hátsó falát, hogy az végigrepedve teljesen, gyakorlatilag azon a részen életveszélyessé tette az épületet, és kellett kiköltöztetni mindent a környezetből a felújításig.

Másik, hogy a gimink ódon és stílusos épületével, a hatodik kerületi belvárosi környezetével, a májussal, a virágzó fák erős illatával, a napfényes meleg délutánnal, ennek az egésznek az elmúlásával, hogy utána nyáron már olyan üres az egész és kihalt, tényleg nagyon fájdalmas egy érzés ez az egész belegondolva.

És, hogy nekem erről mindig az Üllői-úti fák jutnak az eszembe, hogy hogy a jó anyámba tudja valaki ilyen elviselhetetlenül fájósan kérdezni meg tőlük, hogy mondák meg neki a bús lombú fák, az Üllői-úti fák,hogy hová repül az ifjúság.

Így külső szemlélőként már viszont azt látom, hogy mint ha a ballagás állandó és örök állapota lenne egy fura hakni féle gagyiság, mint ha e nélkül, eredetien, elegánsan, ötletesen és frissen, az már nem is ballagás lenne.

És ugye ehhez minden adott ami kell, és ráadásul permanansen.

Iskolák úgy lepusztulva és lepusztítva, mint öreg kórházak.

Beszagoltam a tornaterembe, rég éreztem azt, ami már illat, a tornatermek semmi mással össze nem hasonlítható illata.

Tényleg! A megszűnő és letünő dolgok illatait ki teszi el?!

Vendégek rosszul, stílustalanul és igénytelenül öltözve.

Láthatóan, hogy ehhez nagyon nincsen a magyar lakosság hozzászokva, hogy természetes és hiteles viselet az elegancia, és hogy ez a stílus nem csak sátoros ünnepeken kéne, hogy álljon rajta valahogy.

Hogy egy öltöny, ha már csak úgy is egy van belőle kényszerből, akkor akár még lehetne minőségi és ízléses is, és koránt sem vagyonokért, hanem odafigyeléssel, igényességgel és minimális igyekezettel mindenki által megfinanszírozhatóan.

Mert azért az autók csak újak érkeznek, és zoomolnak a kamerák, amik majd a plazma tévén lesznek visszanézve.

De törném ám le annak a "virágosnak" a kezét is, aki kvázi temetési koszorút gyárt le ballagási virágkölteménynek. És nem kevés volt ilyen.

De a legdurvább, ami gondolom korjelenség, az a bizonyos beszéd, ami ugye lebocsát és indítaást ad határvonalat húzva, na hogy már az is szín politika!!!!!!!

Igazgató "Úr" korrekt alkoholista kinézettel - ballagtatott által később alátámasztatott konkrét és valós alkoholista státusz -, BKV buszsofőr szürke coccialista öltönyében (nyakkendő sötétkék) köszönti megjelenteket olyan direktíva szerűen, hogy csak az elvtársak és elvtársnők szót kellet kihagyni még a pangás éveiben összeütött és bejáratott belépőjéből.

Aztán éles fordulattal az alábbiak hangzanak el a beszédében százalékos bontásban és értelmetlen összehajigálásban:

• 80%:
• az oktatás elviselhetetlenül nehéz helyzete, az egész szétverése, értékek lebontása, olyan emberek akik pár hónapja vannak ott és pusztítanak, harc, kitartás, Vass Albert, Vass Albert vers idézet, lássátok ezt Ti is, hit, templomainkat reméljük nem privatizálják, legyünk erősek, imádkozzunk
• 10%
• témához kapcsolódó Babits vers
• 10%
• Igazgató "Úr" valami zagyva életútrabocsájtószépüzenete

Ballagtatott által csodálkozó kérdésekre előadva, hogy igen, valóban ez van amit hallottunk, és nem csak itt és most, hanem volt neki szerencséje ehhez négy, azaz számmal kiírva 4 éven keresztül nevezett "pedagógussal" eltöltött közös tanóráin, azok igen jelentős hányadában.

Mindegy, szerencsére nevezett most már elballagott, nagykorú egyénre jelentősebb hatást nem gyakorolt, benne kárt nem okozott, sőt, konkrétan siralmasan nevetségessé tette szemében magát.

Akár mi is lesz, nekem ez a kibaszott ballagás mindig is az a kibaszott fájdalmas májusi kérdés lesz, amit lélekben az Üllői-úti fáknak tehetek csak fel, hogy mondjátok meg bús lombú fák, Üllői-úti fák, hová repül az a kibaszott csodálatos ifjúság!?

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
     Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
     ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjuság,
     Üllői-úti fák.

Másoknak is így nyíljatok,
     Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
     az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjuság,
     Üllői-úti fák.

Haldoklik a sárgult határ,
     Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél busan dúdolva jár,
     s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjuság?
Feleljetek, bús lombu fák,
     Üllői-úti fák.

Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei