Uttyan má, uttyan má!

Aztán miért is kokszolt vóna ez az ausztrál fijjú, a torpedó?!

Ebbe a mai zsenge sportvilágban mi szükség is vóna ilyen fifikákra tizenegy vb- és öt olimpiai elsőséghez, 23 világcsúcshoz?!

Ölég az ha az oviban sok egészségeset, vitamint, ozsonnára sok tepertő krémes kenyeret eszik valaki, oszt má 15 évesen világbajnok is lehet 2 méter magasan, 52-es lábakkal és földig érő kezekkel, ráadásul úgy, hogy mikor a többiek elrajtoltak, ő szokás szerint még csak akkor keresgéli az öltözőben a fecskéjét, és még úgy is majd egy egész hosszat ver rájuk akárhányszáz gyorson.

Persze attól még baszott nagy ász és sportember, mert a giga tehetség és embertelen meló nélkül szart se ér az anyag amit tolnak, meg amúgy is mindenkiben ugyan annyi cucc cirkulál, tehát ebből a szempontból kvázi egyenlő pályák és egyenlő esélyek vannak, tehát így alázta torony magasan az egész világot, de akkor is.

Persze az mindenkinek jó, mikor a mi fiunknak szól a himnusz, és helyettünk győzve lett hősünk nekünk kis veszteseknek, kicsalva könnyeinket, adva nekünk valamit, amit mi soha nem érhetünk el és élhetünk meg magunk.

Oszt mikor meg köpködjük őket bukottan, talán akkor is valami olyanért üldözzük ezt az egészet, amit megint csak természetesen nagyon szeretnénk mi kis pitiánerek, de amit természetesen ugyan úgy soha nem érhetünk el és élhetünk meg magunk, a megalkuvás nélküli színtiszta kristályos böcsületet.

Szal ez a játék már csak így megyen.