Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2008.05.09. 10:51 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

BKV Gyalog galopp

Kell bárkinek is bemutatni azt a jelenetet, amikor a Gyalog galopp című örökérvényű műremekben addig küzd a lovag erőszakosan a párbajban, amíg le nem vágják az összes kezét és lábát, hogy aztán még akkor is, már torzóként úgy ahogy ugrálva , na egye fenyő, hajlandó legyen kiegyezni egy döntetlenben.

Na kb. valahol ugyan ez, csak fordítva, ez a szintén abszurd komédia, hogy kar nélküli embertől követelnek rokkantigazolványt BKV ellenőrök.

Aztán lemennek alfába, visszatérnek embernek a vállalat által számukra az utasok emberi méltóságát és jogait minden helyzetben tiszteletbe tartani segítő tréningek hatására, és delikvenssel kiegyeznek egy méltányos és laza döntetlenben, hogy na akkor egye fenyő, mivel az anyacég számára kiemelten fontos a hátrányos helyzetben lévők, a mozgáskorlátozott embertársaink közlekedésének elősegítése, így elég lesz, ha csak az fizet a helyszínen, aki teljesen törvényesen azért van ott vele, hogy hirtelen fékezésnél ne dőljön el mint a homokzsák.

Persze rendnek kell lennie mindenhol és mindig, ami elő van írva az legyen is betartva.

De azért vannak néha bizonyos szituk, ahol bizonyos dolgok feletti átsikláshoz azért nem kell túl sok kommunikációs tréning, talán elég pár jóérzéssel elvégzett általános iskolai osztály.

Főleg abban a relációban, hogy ez az átsiklási képesség amúgy minden képzés nélkül, zsigerből meg is van valahol a mély tudatalattiban, abban az esetben, ha az ellenőrzendőn nem csak hogy mind a két karjával rendelkezik, hanem azokat még jól láthatóan hosszú évek kemény munkájával megvastagította és kitetováltatta.

Akkor lehet utazni tetszőleges számú kísérővel térítésmentesen és háborítatlanul.

Tréningezetteknek meg vadászni tovább náluk kisebb testsúlyú és ütőerejű nyomorultakra. 

71 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr46461087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez mind igaz, és helyes. De mitől több, mint az eredeti cikk? :)
A héten szinte minden nap volt valami BKV ellenőrös/biztonsági őrös poszt a blogokban. Azt hittem, hogy az eddigieknél már nem lehetnek bunkóbbak az ellenőrök, de úgy látszik tévedtem. Talán értelmes embereket kellene felvenniük inkább, az ilyeneknek hiába tartanak tréninget. És utána még képesek azt nyilatkozni a BKV-nál, hogy rendben jártak el, és tiszteletben tartják az utasok méltóságát.
Tegyük hozzá, hogy a BKV persze maradéktalanul és hiánytalanul betartja azon ELŐKÖTELEZETTSÉGÉT, miszerint AKADÁLYMENTES KÖLEKEDÉST kötelező biztosítani...
"... mivel az anyacég számára kiemelten fontos a hátrányos helyzetben lévők, a mozgáskorlátozott embertársaink közlekedésének elősegítése..."
Megáll az ember esze. Jó, hogy masszívan tartott a vakolat a plafonon.
Tudom, hogy baromira nem fog itt senkit érdekelni amit írok, ahogyan az indexet sem érdekelte, pedig az egy sajtótörvény alá vetett valami, aminek ugye kötelessége, hogy utánanézzen a dolgoknak, és csak utána böffenjen. Tehát akit érdekelnek a tények, vagyis itt nyilván senkit, az az alábbiakban láthatja:

Ingyen az a fogyatékos utazhat, akinek igazolványa van arról, hogy ő fogyatékossági támogatásban részesül. Azt, hogy ki részesül ebben, törvény mondja meg, nem írom ide, nem akarom a topic törzsközönségét római számokkal összezavarni.

Mindenekelőtt ilyen támogatást magyar állampolgár, meg még egy pár személy - menekült, EU-s satöbbi - kaphat. Tehát ha mondjuk egy tökéletesen magyarul beszélő, magyar nemzetiségű, ám szerb állampolgárságű félkarú száll fel a metróra, annak bizony jegyet kell vennie. Mivel az állampolgárság nem feltétlenül látszik, igazolvány kell, ami neki ugye nincsen.

Nincsen továbbá igazolványa annak, aki nem igényelt támogatást, következésképpen nem is kapott. Tehát mondjuk egy köztisztviselő, ügyész, bíró, ügyvéd satöbbi elveszíti a bal karját, nem feltétlenül rohan támogatásért, hiszen dolgozni továbbra is tud. Viszont így jegyet kell vennie.

A törvény szerint továbbá mindenkinek aki a támogatásra jogosult meg kell jelennie felülvizsgálaton, ha nem tezsi, nem kap támogatást, és az ingyen utazásra sem jogosult. Tehát ha az illető magyar is, állampolgár is, félkarú is, az még mindig nem elég, és nem a BKV miatt nem elég, hanem törvény alapján. Magától értetődő kötelessége a BKV-ellenőrnek az igazolvány kérése.

Na, további kellemes frusztráció-levezetést. Mindenkinek kell az ellenségkép, csak ciki ha ez mindössze egy közlekedési vállalat...
Füredi: korrekt írás, finoman cizellált sértésekkel a frusztrált bkv-fikázók felé. Mindez persze szükségtelen lenne, ha a BKV (is) megtanulna kommunikálni az utasokkal. Pl. kitáblázhatnák a megállókba és a jármüvekre, hogy a sofőr nem azért nem veszi fel az utast a piros lámpánál, mert bunkó, hanem azért, mert tilos.
És akkor nem születnének ilyen bejegyzések.
Füredi te olyan fasságokhoz ragaszkodsz,amikhez csak a jogászok szoktak. Szépek a szabályok, meg az is számít hogy hol a vessző, de talán a szemlátomást 8 évestől nem kéne a diákigazolványt kérni, mert úgy ahogy van hülyeség. Még akkor is ha külföldi kisdiákok és hendikeppel élők inváziója zajlik Magyarországon. kéremkapcsoljaki

Fedup Sári 2008.05.09. 12:50:23

füredi:

A törvény/üzletszabályzat betűjét lehet, hogy nem sértette az intézkedés. Illetve igen, hiszen "igazság szerint" a karnélkülit is meg kellett volna büntetniük.

Kérdésem az lenne hozzád, hogy vajon azokat az eseteket is meg tudod-e okolni a jogszabályok/üzletszabályzatuk alapján, amikor a békávé emberei utasokat vernek, illetve -- az előzőhöz képest tkp. nincs is értelme leírni -- beszólogatnak a köztük áthaladó utasnak. Ugyanígy várom azzal kapcsolatos, a jogi normákra támaszkodó véleményedet, amikor 500-1500 forintért eltekintenek a bírságolástól -- az egyik ellenőrük elmondása szerint az állomány 90%-a kapható erre.
Füredi vigyázz mert elvisznek a Vogonok, hogy tréningeld őket!

A szerencsétlen (nem rád gondolok, hanem a mozgássérültre) elég nehezen tud jegyet venni, mivel nem csak egyik, hanem mindkét karja hiányzik!
füredi: hiányzik a delikvens két karja, ha nincs igazolványa róla, akkor már nem rokkant? Te agyatlan jogász, te...
hát a kurva anyjukat

savanyucukor 2008.05.09. 13:00:03

füredi te, te BKV-jogász...ezért tartunk itt
Úgy tűnik, a szélsőjobbon sem szeretik a BKV-s tahókat: kuruc.info/r/2/24651/
Füredi szerint nem
gondolom ő is levágná a kisdiákot a buszról, mint ugye most télen megtette az egyik kedves volános sofőr, mert ugye ha nem tudja okmánnyal igazolni, hogy diák, akkor egy 8 éves gyerek nem diák

kivánom továbbá Füredinek, hogy fogjon ki minél több csak a paragrafusok látó okvetetlenkedő csinovnyikot
Azért tart ott a BKV, ahol tart, mert magyar nemzetisgű ám szerb állaporgárságú metrózók tömege lepte el.

Füredi, téged már nem kell római számokkal összezavarni. Képzeld el szégyen nélkül, mikor az orra alá dugják a jegyzőkönyvet, hogy "Itt írja alá". De te biztosan elképzeled.
Füredinek láthatóan igen magas az empátiakézsége.Biztos már tréningeken fejlesztette sokat,milyen lehetett régebben?
ja
a nem volt hajlandó aláirni a jegyzőkönyvet, ezért kihivtuk a rendőrséget, és 2x-ére emeltük a bírságot, mert az ügyfél megátalkodottan ellenállt
ugyan látszóleg nem volt keze, de ezt nem tudta hivatalos okmánnyal igazol
Igazuk volt a BKV-ellenőröknek, jogosan büntettek, rendesek, aranyosak voltak.

Mi itt a kérdés?

Az, hogy vogonországban lakunk és síkhülyék vagyunk? Ez válasz, ez nem kérdés!
Képzeljétek el, ha nem büntetne ilyenkor a BKV...
Holnaptól mindenki levágja a kezét, hogy ingyen utazhasson.

Meg kell előzni a bajt!
Nem tudom, mi bajotok van Füredivel.

Talán külön kellene választani, hogy vagy tényekről, vagy azok értékeléséről, vagy (a tényektől függetlenül, elvonatkoztatva) elvi-erkölcsi nézőpontokról vitázunk. Így elkerülhetők lennének a tipikus egymás mellett elbeszélő helyzetek.

Jelen esetben:
– a kedvezményre való jogosultságokat kérésre igazolni kell,
– az igazolványt elővenni majd' mindenkinek macera,
– 80 évesnek kinéző nénitől én sem kérnék személyit (egészen addig, míg már többször is kiderül egy-egy ellenőrzés során, hogy tévedtem, és joggal vesznek érte elő).

Állampolgárság alapján meg elég necces megkülönböztetni embereket egy olyan térségben, ahol rendszeresen változnak az államhatárok, és egy embernek sorra öt különböző állampolgárságot adnak élete során, annak ellenére, hogy ki sem tette a lábát a falujából (Ruszinföld). De ezt csak közbevetettem.

A három különböző vitasíkra visszatérve: arra a kérdésre, hogy kell-e igazolni valamit, helyes választ csak igen vagy nem jellegűt lehet adni (indoklással együtt akár); az más lapra tartozik, hogy jónak tartjuk-e így ezt a rendszert, és megint egy másikra, hogy egyetértünk-e a szociális háló juttatásaival.

Az pedig végképp nem oda tartozik, hogy aki az ellenőrzést végzi, van-e joga megverni valakit. Ez egy értelmetlen kérdés, mindenki tudja rá a választ ugyanis.
Az igazolványt elővenni mindenkinek macera naja.Kéz nélkül meg még macerásabb.

bibibibibii 2008.05.09. 13:55:05

Azért nem semmi BKV ellenőrök lehetnek ám, ha nem tűnik fel nekik hogy az a szerencsétlen 2 kéz nélkül bizony mozgássérült. Ennél még van lejjebb tisztelt BKV?
Az eset és a reakciók kapcsán jutott eszembe ez a régi eset: Csehszlovákia, tél, síterület, tömeg. Parkolók tele, ezért az újonnan érkezők vagy tovább mentek, vagy szabálytalanul leparkoltak a szerpentinen, a liftekhez legközelebb. Persze az ottani rendőrök mindegyiket megbüntették.
És most a reakciók:
1) Rohadékok, a magyarokra utaznak! (24 autóból 22 volt magyar)
2) Miért büntetnek, hol álljak meg, ha tele a parkoló?

A néhol demagóg, érzelmi alapú, a száraz tényeket figyelmen kívül hagyó, jellemzően magyaros hozzáállás még számos esetben okoz majd meglepetést - külföldön biztosan, de itthon is, ha illetékes "arra vetemedik", hogy szabályszerűen, formalista módon jár el a "kreatív szabályértelmezőkkel" szemben.
A posztoló és a kommentelők többsége indulatosan áll a kérdéshez, pedig itt csak az történt, hogy egy adott szituációban az egyik fél pont úgy járt el, ahogy az elő van írva és tőle számonkérhető.
füredi: te maúgy eszednél vagy?
Egyszer közlekednél csak karok nélkül... örülnél, ha felszálnál arra a kurva villamosra, s megtudnád, hogy mi az hogy igazolványt előkotorni minden tudálékos faszkalapnak.

Vazze igazolni kell okmánnyal, hogy nincs karom?! Menj már a picsába!!!
Azért elképzeltem a szitut.
Kéz nélküli emberhez odamegy a BKV ellenör:
-Jegyeket bérleteket
-Nincs bérletem rokkant vagyok
-aztat bárki mondhassa, adjon egy rokkant igazolványt
-nem találom, pedig az elöbb még itt volt a kezemben
-hát akkor most jól megbüntetjük mert a törvény az törvény

Gratulálok...BKV...

Ugyan akkor valóban küzdeni kell azon súlyos probléma ellen, hogy szemmel láthatóan rokkant emberek visszaélve a rokkantságukkal féléláron kísérgetnek embereket, hogy azoknak ne kelljen fizetniük. Sőt olyanra is volt példa hogy valaki direkt a potyázás miatt vágta le a lábát a villamossal és persze ezért a szolgáltatásért sem fizettek semmit.

Felháborító!!!
füredi stílusa idegesítő, de attól még be lehetne látni, hogy igaza van abban, amit ír. egy szóval nem mondta, h könnyű felszállni, vagy hogy a 8 éves gyereket le kell vágni a buszról. csupán arról írt, h a líra egy kérdés, egy másik meg, h mi a kötelessége az ellenőrnek és mi a kötelessége egy kedvezményt igénybevevő utasnak.

ennyi eszetek van. csak néhány példa:

"Füredi te olyan fasságokhoz ragaszkodsz,amikhez csak a jogászok szoktak."

mint pl szabályok,törvények. a kar nélküli is egy szabály alapján utazhat ingyen. brávó.

"hiányzik a delikvens két karja, ha nincs igazolványa róla, akkor már nem rokkant?"

nem arról kell igazolvány, h rokkant, hanem, h olyan rokkant, aki jogosult a kedvezményre. mint pl ahogy füredi is írta, a szerb kar nélküli nem jogosult.

"Azért tart ott a BKV, ahol tart, mert magyar nemzetisgű ám szerb állaporgárságú metrózók tömege lepte el."

ez meg a demagógia csimborasszója, a következő szint az lesz, amikor vitatkozunk az ellenőrökkel, h nehogymá' azért rossz a bkv-nak, ha én most jegy nélül utazom, a metró így is úgy is megy...

kis válogatás tőletek.

mindenkinek (tisztelet a kivételnek) csak ennyit mondanék: brávó!
Fifibá: bennem nincs indulat. De megfoghatod füredi kezét.

Mocsing: érdekes elmélettel áltál elő te is, mondhatom...

Tök jó, de egynémely embertől a derék, kötelességtudó, és a jogszabályokat az utolsó pontig betartó ellenőreink még akkor sem kérnek igazolványt, ha szemmel láthatólag semmilyen kedvezményre nem lennének jogosultak,
Pláne, ha azok csoportosan vannak.

szóval, csak ennyit mondanék én is: bravo !

Vass Gábor 2008.05.09. 14:48:40

Füredi:
Áljogász barom!
A jogszabályok általánosított életviszonyokat szabályoznak, amelyek nem fedhetik le az összes elképzelhető lehetőséget. Általános jogelv, hogy tilos egy jogszabályt úgy alkalmazni, hogy az a jogszabály szellemével (jelen esetben a fogyatékkal élők jogainak védelméről van szó) ellentétes legyen önmagában, vagy következményeiben. De ezt persze egy ellenőrnek nem kell tudnia, vizsont a BKV etikai kódexét betéve. Az pedig igazságos és méltányos eljárást követel meg. Amíg az emberek 99%-a szerint etikátlan így eljárni, addig ez az általános társadalmi norma. Te pedig ahhoz az 1%- hoz tartozol kedve Füredi, akit a 99% tapló, érzéketlen bunkónak tart. Jó, hogy vagy, mert ha nem látnánk, milyen a fos, nem is tudnánk eléggé értékelni a jót!
Különben is, lába frankón van neki, el lehet tipegni rajta egy olyan slendrián országba, ahol a laza ellenőrök lépten-nyomon megszegik a Szabályzatot, aztán buszozgasson ott fel meg alá naphosszat úri kedvére.

A nem magyar állampolgárságú kezetlen csókák ingyen utazási ügyét meg be kell terjeszteni a Fővároshoz, aztán ha elfogadják, akkor ők is utazhatnak jogszerűen ingyen, vagy ha leszavazzák, akkor meg szereljünk fel minden századik járműre szájjal-lábbal kezelhető jegykezelő automatát, és akkor még mindig jó fejek voltunk, mert talán ha minden ezredik lakos is kezetlen, akkor is már tízszeresen kedveztünk nekik.

Bárcsak mondjuk a KRESZ tekintetében is ennyre szabálykövető lenne a lakosság, mint itt kitüremkedik!
Az a törvény szart sem ér, ami igazolványt ír elő egy kar nélküli embernek, ahhoz, hogy igazolja, nincsen karja.
ÉPELMÉJŰ EMBER AZ ILYEN SZABÁLYT NEM TARTJA BE!!!!
Aki betartja, az semmivel nem különb azoknál a náciknál, akik anno arra hivatkoztak, hogy parancsra tették.
Egyébként én azt mondtam volna a helyében, hogy a zsebemben az érvényes jegy, de ha bele mer nyúlni, akkor feljelentem.
füredi, meg a másik fasz, aki a törvény BETŰJÉHEZ ragaszkodik, mit léptetek volna? Mit mond erről a törvény????
Kedves mócsig, nem én hoztam fel elsőként a példát arról hogy "mondjuk egy tökéletesen magyarul beszélő, magyar nemzetiségű, ám szerb állampolgárságű félkarú" (ld Füredi) akar jogtalan kedvezményt igénybevenni. Mert az szarrágás úgy ahogy van.

Meg kell említenem, hogy Füredinek ott sincs igaza, hogy el kell menni felülvizsgálatra, mert ez alól még a nyugdíj, fogyatékossági járulék elbírálásnál is felmentést adhat - és ad! - az orvosszakértői bizottság. Ezt úgy nevezik, hogy humánum, és logika.
Tisztelettel kerdeznem a "szabal-az-szabal" nepektol, hogy:

1. Ha egyszer a BKV ellenor olyan kibaszottul szabalyosan jart el, akkor miert nem buntette meg a keznelkuli csavot?

2. Ha ot nem buntette meg, akkor a kiserojet miert?

3. A BKV szovivonek szerintuk is a kurva anyjat-e? (O ugyanis szabalyokrol egy szot sem szolt, csak arrol, hogy milyen elkotelezettek a mozgasserultek (nem pedig a mozgasserult igazolvannyal rendelkezok) iranyaban.)

EU-ban nyugdíjasoknak kedvezmény jár pl. a múzeumi belépő árából. Ránézésre is 78 éves apósom nem tudta nyugdíjas státuszát igazolni (nem volt nála), így sem Ausztriában, sem Olaszországban nem adták meg neki a kedvezményt. Pillanatig sem volt kétséges, nem is értették a próbálkozásunkat. Nem volt harag, de ez a szabály: a dolgozónak nem az a munkaköri kötelessége, hogy mérlegeljen, hanem hogy a feltételek hiánytalan és bizonyított megléte esetén adjon kedvezményes belépőt.

Ha a rokkant igazolni tudta volna a jogosultságát, akkor az alkalmi segítőjével szemben sem lett volna jogalap eljárni, így volt.
A szabályokat a társadalom érdekében alkalmazzák, aki ezt figyelmen kívül hagyja az hülye. Milyen társadalmi érdek diktálja azt, hogy egy karok nélküli embernek igazolványt kell mutatnia arról, hogy nincs karja?????? Komolyan mondom, aki ebben az esetben összesen annyit tud mondani, hogy "ez a szabály", az szopjon lovat.
Előrebocsájtom, hogy rossz véleményem van a BKV-ról, elsősorban a paraszt ellenőrök, másodsorban a paraszt buszsofőrök, harmadsorban a buta, lassú és süket jegypénztári alkalmazottak miatt.

De most azt kell mondjam, hogy a BKV-nak van igaza. Vannak szabályok, amiket be kell tartani. Bocs, de a rokkantaknak, kismamáknak, nyugdíjasoknak, diákoknak és marslakóknak is. A kedvezményt rokkantak kaphatják, és az rokkantm, aki ezt igazolvánnyal igazolni tudja. És ennyi. A kedves rokkant polgártársunk, akit emberileg amúgy nagyon sajnálok, hordja magával az igazolványát. Csak a békesség kedvéért. Sajnos ránézésre nem lehet elvárni az ilyesmi elfogadását. Ha a gyereknél nincs diákigazolvány, nem érvényes a diákbérlet, hiába nyilvánvalóan max. 10 éves. Legközelebb valaki vaknak, sántának, süketnek tetteti magát.

A szabály az szabály.

Persze nem szabad az esetet elszigetelten kezelni, mindannyian tudunk az ellenőrök viselkedésmintáiról. De itt most az ellenőrnek volt igaza.
Ja, Füredi már leírta előttem. Nem baj. Jobb kétszer, mint egyszer se.
Vad.Körte!

Nincs karja te *****, ezt elég nehéz megjátszani

"A kedves rokkant polgártársunk, akit emberileg amúgy nagyon sajnálok, hordja magával az igazolványát" és ragassza a homlokára, hogy mindenki lássa...

Olvasd el mégegyszer a cikket meg hozzá Kangörény_ bejegyzését.

"ÉPELMÉJŰ EMBER AZ ILYEN SZABÁLYT NEM TARTJA BE!!!!
Aki betartja, az semmivel nem különb azoknál a náciknál, akik anno arra hivatkoztak, hogy parancsra tették."
Vad.Körte 2008.05.09. 15:57:48

Es az csoppet sem zavar, hogy a BKV ellenor _NEM_ a szabalyok szerint jart el? Hm?

Vagy itt minden nagyokos szabalyimadonak eros szovegertelmezesi problemai vannak?

Vagy mi a halal fasza van itt?
Kangörény, tévedésben vagy. Az igazolvánnyal nem azt igazolják, hogy valaki félkarú, hanem hogy rokkantként olyan státuszban van, ami őt kedvezményekre jogosítja. Füredi példái pont azt mutatják, hogy a félkarúság nem jelenti automatikusan a rokkantsági státuszt. A diákigazolvány sem a gyerek életkorát igazolja, hanem a jogviszonyát. Épp azért, mert ez nincs feltétlenül életkorhoz, testmagassághoz, arcberendezéshez kötve. Ahol életkor van megadva, pl. az Állatkertben(?), ott nem kérnek diákigazolványt.

A kedvezmény nem azért jár, mert ő csak egy karral tud kapaszkodni, hanem mert rokkantsága okán pl. csökkent munkaképességű, így a jövedelemszerzési lehetőségei is korlátozottak. Nem feltétlenül, de vélhetően. Ezt kompenzálja az állam, viszont joggal követeli meg, hogy amikor valaki igénybe vesz egy kedvezményt, akkor arra jogosult-e. A fél kar nyilvánvaló, a jogosultság nem az.
Tudjátok mi a fura? Ha egy faszi felszáll a buszra teljesen egészségesen, de van rokkant igazolványa, még ha cigánykerekeket hány és tripla szaltókat ugrik az ellenőrök előtt, akkor is utazhat ingyen. Akin látszik, hogy rokkant, de éppen nincs nála az igazolványa az viszont pórul jár.

De hát ez Budapest, ahol a BMW terepjárók és a sportautók is rokkant igazolvánnyal parkolnak. Azokat sem bazargálja senki, hiszen van igazolványuk. De ha egy verolex leparkol...
Jozanesz, mi a szbály, kérlek tedd ide!

Az zavar, ha nem a szabály szerint jár el. De az is, ha józan észre és humánumra hivatkozunk ott, ahol a humánum mögé bújva megfeledkezünk a józan észről.

A helsinki közlekedési vállalat nagyvonalúan azt mondta, hogy a kismamák ingyen utaznak, és a kismamaság igazolására elfogadják a babakocsit. Hmm. Nem kell GYES-szelvényt hordani magaddal, elég, ha babakocsival szállsz fel a villamosra, és máris ingyen utazhatsz. Amíg a BKV nem ilyen nagyvonalú, nem látja be, hogy milyen kicsit bukik pénzben és milyen nagyot nyer megbecsülésben egy ilyen húzással, maradnak az igazolványok.
Bubuka, ez tök igaz. Ez nekem is b...sza a csőrömet. De ez a visszaélőkről szól. Pont az ilyenek miatt nem elég a fél kar, hanem kell az igazolvány. Mert a magyar jegytömb helyett fehér botot venne, ami egyszeri befektetés, és könnyen átruházható...

Elite Guard 2008.05.09. 16:15:02

"Sajnos ránézésre nem lehet elvárni az ilyesmi elfogadását. Ha a gyereknél nincs diákigazolvány, nem érvényes a diákbérlet, hiába nyilvánvalóan max. 10 éves. Legközelebb valaki vaknak, sántának, süketnek tetteti magát."

Egyébként látszik nálad is meg furedinél is, hogy alapvetöen értelmes emberek vagytok, azt meg még se:)

A Te elképzelésed alapján, egy ember könnyedén eltudja játszani, hogy hiányzik mindkét karja. egy 50 éves emberke eltudja játszani, hogy mindössze tiz éves stb stb

Amennyiben nem érzed azt, hogy egy olyan embernek akinek hiányzik mindkét karja, NEM KELL ezt igazolnia, akkor valami hihetetlen sulyos probléma van nálad. Mondom ezt minden személyeskedés nélkül.
Vad.Körte 2008.05.09. 16:09:36

Ugye, a szabaly az lenne, hogy mozgasserultek es a kiserojuk ingyen utazhatnak.

Itt folyik nemi polemia arrol, hogy vajh' egy kezetlen embernel a mozgasserultseg tenyet valoban kell-e igazolni kulon papirral, ebbe most nem folynek bele (pedig).

Mindenesetre a dontes binaris:
ha jogosult az illeto, akkor ingyen utazik o is es a kiseroje is, ha nem, akkor egyikuk sem, vagyis vagy mindkettejuket meg kell buntetni, vagy egyikuket sem.

Ehhez kepest azt a remek megoldast hozta az ellenor, hogy csak az egyikuket (a kiserot) buntette meg, ami a szabalyokbol semmikeppen sem levezetheto.

Szoval az ugynek van az a szepsege, hogy az ellenor cselekedete nem csak hogy mellozte a jozan eszt es a humanumot, hanem meg csak azzal se lehet menteni, hogy szabalyos volt.

Nem, az ellenor egy fasszopo geci volt, mar elnezest a kifejezesert, ugyanakkor a szovivore mar ebben a nyelvi retegben sem talalok hirtelenjeben megfelelo megnevezest, aki utolag, ugy, hogy minden bizonnyal volt agya es ideje is merlegelni a dolgokat, az idezett kozlemenyt volt szives kiadni.
Vadkörte!

Milyen igazad van. Már csak az a kérdésem, hogy Te most miért tetteted magad AGYATLANNAK?
Helló Vad.Körte, a közeljövőben megyek Finnországba. Mit javasolsz, repülőn vigyek magammal babakocsit, vagy inkább ott vegyek egy használtat (csak 10 napig leszek Helsinkiben). Szakállat ugye nem kell leborotválni, kizárólag a babakocsit nézik?

dinoszaurusz 2008.05.09. 16:20:13

Adjunk mnenedékjogok néhány üldözött jakuzának. Azzal a feltétellel, hogy a BKV járművein csak bliccelhetnek. És ha egy ellenőr valami rosszat szól simán két suhintással vágják le a kezüket.
Na majd megnézem, akkor a sok baromarcú bizotnságis-ellenőr hova és mivel tűzi fel a karszalagot.

Hogy száradna le az összes keze az összes seggfej kallernak.
Elite Guard, bocs, de asszem, te nem érted. De elmondom megint. Nem azt igazolja, hogy nincs keze, az látszik. Azt igazolja, hogy ő jogosult olyan kedvezményre, ami egy rokkant embert illet. Ugyanúgy, ahogy a diákigazolvány nem azt igazolja, hogy a gyerek 9 éves, hanem azt, hogy jogosult olyan kedvezményekre, ami egy diákot megillet.

De míg a gyereknél nyilvánvaló, hogy gyerek, ezért eltartott, így önálló keresete nincs, tehát a szülőt segítik a kedvezménnyel, addig egy rokkant esetében ez nem nyilvánvaló. Bocs, de még akkor se, ha fél karja van.

Igazolvány azért is kell, mert vannak nyilvánvaló esetek, és vannak nem nyilvánvalóak. Valaki lehet rokkant, diák, nyugdíjas, kismama úgy is, hogy az nem látszik rajta. Így az ilyen jogosultságokat nem bemondásra döntik el, hanem hivatalos iratot kérnek. Személyit, diákigazolványt, rokkantigazolványt, nyugdíjszelvényt, GYES-szelvényt, stb. De akkor már mindenkitől. Mert a félkarúság esetében nyilvánvaló, hogy ez a hátrány nem jelent automatikusan jogosultságot a kedvezményre. Itt sokkal kevésbé nyilvánvaló, mint egy 9 éves gyereknél.
Vad.Körte

Sajnos ez azt is jelenti, hogy bárkinek lehet igazolványa, aki kellően bunkó. És fog találni olyat, aki hozzá is segíti megfelelő kompenzációért. Ezért aztán ha kérik az igazolványt egy karnélküli vagy lábnélküli emberkétől és nincs neki, akkor valószínűleg ő csak egy szegény lúzer, akin példát lehet statuálni.

Mondhatja a BKV, hogy ha mégis van igazolványa, akkor a központban bemutatva mérsékelheti a büntetést, de ez csak azt jelenti, hogy még egy plusz feladatot adunk neki, amihez ismét segítséget kell kérnie, hogy megoldhassa. Hidd el, hogy rokkantan azért nem olyan egyszerű az élet, és a legelemibb dolgok is néha megoldhatatlannak tünhetnek.

Szerinte ez az eset arra jó, hogy a BKV vezetése elgondolkozzon, hogy hogyan lehet az ilyen eseteket elkerülni. De szerintem ez egy komplexebb probléma és nem csak a BKV-t érinti, hanem minden céget vagy szervezetet, amelyik ilyen jellegű kedvezményeket nyujt.
Fifibá, csúfolódhatsz, de a sógorom, aki lakott kint (tőle ismerem a finn gyakorlatot), a nagy sörpocakjával meg a körszakállával ugyanúgy ingyen és háborítatlanul utazott, amikor az unokahúgomat vitte a villamoson. Hmm?

Elite Guard 2008.05.09. 16:30:35

Vad.

Tegyük fel te egy békávé ellenör vagy, villamosan ott kommandozik egy germán(neki ugye nem járhat ilyen spéci igazolvány) emberke akinek jól látod, hogy hiányzik mindkét karja. Odamész hozzá és megbüntetted?
"Szerinte ez az eset arra jó, hogy a BKV vezetése elgondolkozzon, hogy hogyan lehet az ilyen eseteket elkerülni. De szerintem ez egy komplexebb probléma és nem csak a BKV-t érinti, hanem minden céget vagy szervezetet, amelyik ilyen jellegű kedvezményeket nyujt." - Ezzel cask egyetérteni tudok.

De ez a kérdés messzire vezet, hogy pl. miért nem büntetnek meg mást tilosban parkolásért, gyorshajtásért, EU pénzek lenyúlásáért, adócsalásért, stb., amikért engem meg téged igen. Mert mi is csak kis lúzerek vagyunk, akiknek nincs hatalmuk, ismerősük, pénzük...? Talán igen. De akkor ezen az alapon mindenkinek mindent lehet?

Igen, sajnos vannak, akiknek mindet lehet, de a többségnek be kell tartani a szabályokat, ha mégannyira nem is tetszik.

Mi volnánk a lúzerek?
Elite, jó kérdés... Ha megállítom, és nincs igazolvénya, elvileg igen. Persze lehetek jófej, és elengedhetem. Bár ez is felvet erkölcsi kérdéseket. Csak párat ideteszek a kedvedért:
- Miért kap ő kedvezményt a Magyar Államtól, amikor nem fizet itt sem adót sem semmilyen járulékot?
- Miért nem kap akkor minden rokkant automatikusan kedvezményt? Ja, hogy a rokkantság nem jogosít alanyi jogon, mert mondjuk más a törvény?

A jogban ismeretlen fogalom a szánalom.
a 8 éves gyerektol minek a diákot kérni? 18 éves koárig mindenki tanköteles, addig _kötelező_ tanuloi jogviszonyanak lenni.
"A jogban ismeretlen fogalom a szánalom."

Annyira azért nem... "Néhol" elég szánalmas...

Elite Guard 2008.05.09. 16:51:59

Vad.

"Miért kap ő kedvezményt a Magyar Államtól, amikor nem fizet itt sem adót sem semmilyen járulékot?"

Nekem erös a gyanum, hogy sehol a világon nem azért kap egy rokkant kedvezményt, mert adot fizet, bár jelen esetben még fizet is, mert, ha jól rémlik akkor valami számtech cégnél dolgozik, de ez teljesen mellékes.

Szerintem Te is teljesen tisztában vagy avval, hogy miért támogatjuk az önhibáján(itt ez teljesen megáll, mivel nem maga vágta le a kezeit, nem munka kerülö stb stb, hanem igy született) kivül hátrányos helyzetbe került embertársainkat, tehát ennek kifejtése sértő lenne a részedre, bizom benne...

A második kérdésedet sajnos nem értem.

"A jogban ismeretlen fogalom a szánalom."

Ez lehetséges, de az embereknél meg nem, és a jogot nem valami droid, vagy program használja, alkalmazza, hanem mi emberek.

Úgy gondolom, hogy a békávé ellenör, és késöbb a cég is kikelt emberi mivoltából amikor ezt a lépést meghozta, illetve indokolta.

Furediröl tudom, hogy biró féleség, erös a gyanum, hogy te is jogi területen vagy.Valamiylen szinten persze értem, hogy miröl irkáltok, de ugy gondolom éles helyzetben elégnétek a szégyentöl, ha ugy viselkednétek, mint a már emlitett csapat.
Kívánom, hogy a mindkét karján amputált ember kísérőjétől beszedett büntetést az ellenőr úr és a bkv szóvivő úr költse gyógyszerre. Erre fordítsák azt a pénzt is amit a hozzánk látogató szerbiai és ukrajnai kar nélkül élő magyartokól - teljesen jogszerűen - beszednek. Füredinek is ugyanezt.
füredi, nyomtasd ki a kurva paragrafusaidat, vágasd le mindkét kezed, és próbáld meg kitörölni a segged velük. te szánalmas nyomorult pöcs.
...és kötik az ebet a karóhoz, a rokkantságot igazolványhoz olyan országban, ahol szabott áron - vagy ismeretséggel, vagy 'tudással' - tele vannak az életerős és láthatóan gazdag autósok rokkantigazolvánnyal. Holott egyszer már megváltoztatták a jogszabályt, és lőn 3.800 Ft egy fényképes igazolvány, - ha jól emlékszem - ami húzós összeg egy mozgássérültnek, de nem összeg egy Audisnak. (Megjegyzem egy mozgáskorlátozott évi, azaz ÉVI 7000 Ft-ot kap az önkormányzattól, évente kérvényezve és újra elbírálva.)

... ahol szlovák rendszámmal járnak, na nem a mozgássérültek, hanem azok, akiknek lehetőségük van Szlovákiában céget gründolni, ahol az ida vonatkozó törvényt ki lehet játszani autóablak elvakítással, vagy ülés kiszereléssel.

Ahol pontosan a gazdag és jó pozícióban levő emberek fognak a rokkantak részére még csak nem is ismert igazolványokat és támogatásokat lobogtatva jogtalan előnyökkel élni. És igen, merek általánosítani.

Nem tudom, ki hogy van vele, de lehánynám magamat, ha egy ilyen, láthatóan az élet által megpróbált emberbe belekötnék egy menetjegy ellenőrzéssel.

A 'törvénynek', ellenőr által való 'megfelezése' - mármint hogy csak a kísérőt büntette meg - már szégyen.
Vadkörte: Basszus, nem félkarú. A hír szerint egyetlen karja sincs. Így azért nehezen képzelhető el, hogy nem rokkant, nem ?!?
Szerintem itt az összes ember aki a történtek jogosságát ecseteli lehányhatja magát.. emberségből mind megbukott... az emberséget nem a jog formálja..

Fedup Sári 2008.05.09. 18:37:16

Titan Sud: "Az pedig végképp nem oda tartozik, hogy aki az ellenőrzést végzi, van-e joga megverni valakit. Ez egy értelmetlen kérdés, mindenki tudja rá a választ ugyanis."

Nem, sajnos nem mindenki tudja a választ, ugyanis a békávé teljes mellszélességgel kiáll az utasverő emberei mellett.
Mi az hogy törvényben (a jogszabályban) megfogalmazottakat az alkalmazó nem mérlegelheti? Akkor a 150 kg-os, kigyúrt tetkóst, a 10-20 fős kisebbségi csoportosulást mi a f.szért kerülik ki? Ott nem ilyen jó fejek, hogy csak a banda felét büntetik meg!

Egyébként a gravitáció az törvény! Amit meg minden héten át lehet írni, mindenki által másképpen értemezni, az inkább valamilyen igénylista, hogy így, vagy úgy viselkedjünk, valaki(k) kívánalmai szerint...
Hirdetés: a BKV felvesz ellenőröket, AVH-s vallatótiszti vagy nyilas körzetvezetői múlt előny...
Kedves Bcyke,

Gratulálok.

Nem volt túl eredeti a blogposzt, ahogy az első kommentelők kifogásolták, ámbátor szerintem van benne annyi value add-on, ami miatt érdemes volt megírnod, illetve hát az sem utolsó szempont, hogy az ember kiírja magából az ilyesmit.

De amihez gratulálok, az nem ez, hanem az, hogy az évtized leghülyébb kommenetlőit kicsaltad a rétre, sikerült szóra bírnod őket. Engem az elsőzők meg a "pártpropagandisgák" nem igazán zavarnak, mert elvannak az ő kis játék- és gondolatvilágukban, természetes velejárója a netes életnek, üdvözöllek, Kurszán Kündü (aki nem ismerné: ő egy igazi hc kretén kommenter - volt? -, felbukkant mindenhol), de akiket itt kifogtál... kész. Nem találok szavakat, pedig ismersz, van a ládafiában jópár ilyen esetekre.

Azért megpróbálok még egy érvet felhozni, hátha sikerül álláspontjuk felülvizsgálatára bírnom ezeket a barmokat, bár a többi normális kommentelő is hiába tett ezirányú erőfeszítéseket, na, mindegy; szóval:

Baszki, nincs keze! Egy kurva szem keze sincs a szerencsétlennek!
Hát ja, Ern0, nem vagyok egy eredeti figura, és nem is azért csinálom, tudod, ott is van a jobb felső sarokban: tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.

Mint ahogy bárkinek a kicsalása sem célom, ezzel nem is foglalkozom, meg nem is tudnék, kevés vagyok én ahhoz.

Csak ami úgy az eszembe jut, azt lefirkálom, jön mint szódából a buborék, esetlegesen, azt kész.

Azért annak örülök, hogy sikerült örömet okoznom Neked.

Ha bővebben fejtegettem volna, hogy erről mit gondolok, akkor meg hosszú lett volna, és ugyan úgy nem lett volna eredeti.

Az más kérdés, hogy szerintem nem is nagyon kell ebben a műfajban annak lenni.
Persze ha valaki az, akkor az természetesen jó, de szerintem talán egyáltalán nem alapkövetelmény.

Amúgy a témában sincs szerintem semmi eredeti, teljesen szokványos hétköznapi.

Nagyjából csak annyi az egész, hogy annyira el vagyunk hülyülve, szét vagyunk csúszva és betorzulva, hogy a leghétköznapibb emberközi szituációkban nem tudunk mit kezdeni magunkkal és egymással, rángatódzunk pitiánerséggel és értetlenséggel, hadoválunk és citálunk alkotmányjoggal és rendszabályokkal - miközben mi magunk is majd minden ténykedésünkben nyakig járunk a tilosban, a susnyásban és a szarban -, de természetesen csak azzal, aki lendületből nem tudja szétcsapni az arcunkat.

Ha valaki egyenlő vagy nagyobb,akkor meg kussban elkúszás van arrébb, demonstráció az erő jó oldaláról és a jogkövető magatartás kívánalmairól nulla, retorzió szintúgy, az marad a következő nálunk halványabbnak irtózatosan korrekt és nagy arccal, azt a földbe jó alaposan beletaposva.

És ez nem csak a BKV járatain van így.

Hét ennyi, és még csak hangyányit sem voltam eredeti, csak a post számomra gondolati és érzésbeli lényegét fejtegetve baszott hosszú megint.:)

eszemfaszomegall 2008.05.10. 03:13:13

a hugomat (14eves)1x penzt akartak verni "helyszini penzbirsaggal" a kalvin ternel mert otthon felejtette a berletet, 2 vagy 3 buzi volt korulotte es annyira megijedt hogy elkezdett sirni igy engedtek el 1 csekkel WTF ... ugy szajba basznam azokat a gorenyeket

persze nem minden bks-s bunko meg fasz de a tobbseg az sajnos, na meg most majus vegen megint lesz bkv sztrajk hat tenyleg megall az eszem hova tartunk emberek???
Semmi bajom nem volt az eredetiségtartalommal (miben mérik egyébként? 1 gesztipéterben, és csak felfelé szorozzuk: kilo-, mega-, giga-?), csak érdekes dolog történt.

Úgy vélem, abban össznépi konszenzus van, hogy aki a hendikeppesekel szívózik, az kívül esik az euroatlanti kultúrkörből, vagy rövidebben: a jó kurva nénikéjét baszogassa. De amint a kommentekből kitűnik, sikerült a konszenzust nem elfogadó tagokat is megszólítanod. Hát erre csodálkoztam rá.

(p.s. mintha javulna a helyesírásod, ez valami trükk?)
süti beállítások módosítása