Végre valahára elhangzott az a bizonyos mondat.
Szó szerint, konkrétan, jól érthetően és kellően artikuláltan.
Már mint, hogy az erőszakot azt bizony el kell vetni!
Igaz, nem nagyon hangsúlyos, központi mondanivalóilag.
Meg kicsit azért visszakötögetve retorikailag.
Árnyalva átvezetgetve, ügyesen, még ezzel is odabaszva.
Mert hogy nem csak úgy simán és konkrétan önmagáért, saját zsírján veszélyes és kártékony mivoltáért, hanem mert aki azt alkalmazza, az bizony a lesz szíves akarva-akaratlanul a hatalom szolgájává válni.
Nem simán vandállá, agresszorrá, hanem csicskásává annak, aki ugye ebből a szempontból finom utalás féle képen nézve tudjuk, hogy ki.
Tehát mondhatni, főleg ezért kerülendő és káros ez a környezetre nézve egészségtelen magatartás.
De azért legalább már elhangzott.
Egyszerű matek ez.
Rohangálás leapadt párszáz sporira, meg néhány órás egy-két estés, pár utcás csikágókra.
Habár egyesek szerint még ezek is szimpla hallucinációk, mert olyanok, hogy Molotov-koktélok nem is voltak, emberek csak villogó vattacukrot hajigáltak a Nagymező utcában.
Egyenletbe odáig jutott a szisztéma, hogy ez most már többet hoz, ha ilyen erőszakkal kapcsolatos evidenciákat kijelentünk.
Utolsó kommentek