kacatvilág

Á, olyan fáradtan mondom ezt, leszarósan, nulla érzelmi és indulati töltettel, nem is komolyan, csak simán unottan és egykedvűen.

Ezért legyen is ez így kezelve, ha már ilyen nyomorultul fáradt vagyok tőle, mint egy csendes kis vélemény, kósza hangulatjelentés nagy értékelésről, annak kapcsán.

Dehogy fikázom én, meg helyezkedek ellen pólusára!

Úgy, hogy lécci ne köpjetek le!

Mindössze az van, hogy fáraszt már hangyányit, hogy jön összerakottan és jól időzítve a patent kereteken mindig belül lévő - na ja, ő vizionálgatja mindig maga köré pont oda, ahol éppen van - egybeember és begyújtja a rakétákat.

Igazi csillagromboló.

Mit csillagromboló, egész csillagromboló flotta.

Birodalmi lépegető.

Az inkább nem, mert az hozzá képest ugráló kisveréb.

Császsár és a köztársaság, az egész jedi tanács egy személyben.

Meg Kádár János.

Szal azt irány a hold (de csak irány, nem végcél!), és mint üstökös húzza csóvájában magával a nem kishitűeket, akik nagyon bátrak.

Ezzel a nagy töltettel a mosolygós és energikus labdarúgó szervezetében, meg sem áll egészen az Androméda-ködig, hogy ott leképezze a volumenéhez illő egyetemes egyetemlegesség állandó örökérvényűségét, amiben / ahol még a nagy Silvio is csak egy kis mellék műholdja.

A kristálytiszta desztillációt, ami (aki) alapja az egész univerzumnak, nem hogy a pitlák magyar belpolitikának. Európának. Az egész földnek.

Aminek az atombiztos erőterében atombiztos biztonságban érezheti magát minden létező, nem hogy a hazugsággal becsapott (tényleg kurvára becsapott!), hazudozó milliárdosokkal, léhűtőkkel, csinovnyikokkal, gumimacikkal köbevett és leamortizált magyar gürcölő.

Amiből (akiből) árad a baszott nagy és végtelen szeretet, mi új csillagközi szelek fújdogálásával új világrendet teremtve nem tűr többé sehol kíméletlenséget és érzéketlenséget.

Talán ha csak nem a hazug politikai ellenfelekkel szemben.

De mint tudjuk, azok meg még magát az univerzumot jelentő keretrendszeren is kívül vannak, mindenen kívül ami létezik, mert úgy belehazudták magukat a legtávolabbi fekete lyukba, hogy még Stephen Hawking sem tudja kideriválni, hogy hova a picsába szálltak.

Pénz meg itt többé amúgy sem ugat!

De azért hol van?!

Mert vége minden relativitásnak.

Olyan egyszerű és szép minden amerre az erőtérbe kerülők asztráltestei járnak bátran az ő végtelen és bartátságos aurájában.

A határtalan erő, az ami kell, és amit ő határtalanul sugároz is.

Mikor az átjár minket és szétárad bennünk.

Minden egyszerű és egyértelmű, van megint jó, és van végre rossz is.

És biztonság van, világos és érthető igazodás, nulla zavar az erőben.

Nyugalmat megkapod, mint üveggólyót.

Farzsebből.

Mellényzsebéből.

Alanyi jogon.

Ja, és ez így még véletlenül sem bódulat ám!

Ha a csillagközi szövetség (Ő) nem lenne, akkor a naprendszerben eleve semmi nem is lehetne, nem hogy itt a rögök között botladozva a kis kék bolygó ezen kis szétrabolt, lezúzott, leciánozott, kikórházreformozott, földbe konvergenciázott szegletén demokrácia.

És ez az orbitális, kapitális, gigantikus, kimondhatatlanul nagy és végtelen erő, orbitálisan, gigantikusan, nagy és végtelen módon kötelez, hogy orbitálisan, kapitálisan, kimondhatatlanul nagyon és végtelenül erősek legyünk vele.

Mindenkinek és mindennek szövetséget kell kötnie térben és időben mindenkivel és mindennel, és nem csak történelmit, hanem kozmikusat, hogy cselekvés gyertyáját meggyújtva, együtt fogjuk már azt a karácsonyfa alatt, míg az erő sötét és hazug oldala menekül az árkádok alatt tömjén füsttel a hóna alatt!

Tényleg szép és jó világ lesz ez.

Még jó, hogy a másik közel sem ilyen tehetséges, és nyomába nem jön beszédeivel.

Mert tényleg végképp nagyon fáradt már csak akkor lennék.

Megyek is aludni.

Álmodni én is nagyokat.

Csak nem ébren.