Kommunikációs vezérigazgató helyettes, mint jó, megfelelő, alkalmas és tehetséges kommunikátor, viccelődik a sajtótájékoztatón, mikor lehet, hogy egy hét múlva egy kétmilliós főváros bénul le, meg amúgy is az egyik legnagyobb állami ótvarban feszülnek egymásnak a nem kevés számú szerencsétlen munkavállalók a nyomorult munka és bérkörülményeik javításáért.
Ez valószínűleg megtisztelő és szimpatikus a másik tárgyaló partnernek, meg legfőbbképp nekem harmadik félnek is, aki többek között finanszírozom - mókás kommunikációs faszt is, gondolom nem is kevésért - adómból, meg kényszerből alkalmasint használom is szégyenteljes ár-érték-kosz-színvonal paraméterek mentén ezt az egész giga rohadást.
Na majd akkor leszek kíváncsi az alkalmas viccelődésére, ha nem sikerül a megállapodás és tényleg bebaszik a sztrájk és hangyányit leáll a város.
Amúgy meg eleve hülyeség az egyik konc amit dobnának a dolgozóknak, hogy asszongyák, felújítják a forgalmi irodákat, sofőr várókat.
Ez egyrészt teljességgel lehetetlen egy vállalás, kb. akkora kivitelezhetetlen reméyntelenség, mint ha a MÁV kocsikat, várókat akarnák újjá varázsolni.
Vagy még csak egyáltalán valamelyest megtisztítani.
Ezekre az objektumokra rárakódott kozmikus lerohadás és igénytelenség, nikotinos falsárgulás, fém öltözőszekrény rozsdalepattogás, meztelen nős és David Hasselhoff-os fal, bútor és minden poszterborítás olyan mélyen, beívódva van, hogy az már a létezésnek nem is ez a hétköznapi, anyagi dimenziója, amit holmi építőipari beavatkozásokkal eltüntetni lehetne, hanem sokkal inkább valami szakrális, spirituális jelenség.
Ez kb. olyan, mint ha több ezer éves tibeti buddhista kolostorba könnyűszerkezetes fehér irodai álmennyezetet tennének halogén spotlámpákkal.
Vagy középkori keresztény templomba fűrészporos tapétát fehér diszperzittel kenve, IKEA képekkel.
Az már a BKV dolgozóiban is annyira belülről van, még a szürke nadrág szürke szövetszálainál is beljebb, hogy nem is igazán éreznék jól magukat a modern kor számukra ultra rideg high-techjében.
Hacsak nem a retro, de abból meg a világon nincsenek akkora készletek, mik ide elegek lennének.
Meg amúgy is olyan baszott drágák, hogy akkor már inkább annyiért a komoly fizuemelés is beleférne.
Különben is jönne az UNESCO, hogy ácsi, ezek az objektumok skanzenek, a világörökség részei, mint igazi magyar hungarikumok.
Utolsó kommentek