kacatvilág

Nekem egyszerű léleknek ebben az ünnepi jelentősben ezek ütöttek szöget a fejembe.

Na azért nem túl komolyan, csak úgy egy kicsit.

Én nagyon örülök annak, hogy Orbán úr negyedmillió (jobban hangzik mint kettőszáz ötven ezer) ember előtt minden külső zavaró tényező és atrocitás nélkül, a legnagyobb békében és nyugalomban mondhatja el ünnepi (program) beszédét március 15.-én (meg mindenkor máskor is).

Nem dudálnak be neki, se síppal, se dobbal, se nádi hegedűvel, nem kerepelnek, skandálnak, ordibálnak és brekegnek, és nem dobálják mindenféle zöldség és gyümölccsel, sőt még ezeknél keményebb állagú kövekkel sem.

Asszem ez így van rendjén, és így egészséges.

Gondolom ezt még úgy is, meg annak ellenére is, meg különben is, hogy kurvára nem értek sem vele egyet, sem azokkal a kifejtett gondolataival amiket ezekben a beszédeiben kifejt, sem pedig azokkal a full professzionális retorikai cuccokkal, amikkel ezen tevékenységét megteszi.

Persze nem lehet azt tudni, ha ezen szituációk és állapotok után ő még valaha miniszterelnökként hoppárézna ez országban, akkor is ilyen oda sem szagolva oda se szagolna a nyilvános megszólalásaira, meg akkor már hivatalos állami ünnepléses szerepléseire a másik oldal most őt nyugodt körülmények között szerepelni hagyó másik oldali közönség, vagy annak bármelyik csatolt része.

Amit most tehetségesen mondott, az szokás szerint pont olyan volt mint máskor, hogy nem gondolkodásra indítja hallgatóságát, hanem érzelmeinek, indulatainak és vágyainak ad hangzatos szárnyakat, kielégülési párhuzamokat.

Első és legfontosabb párhuzam, hogy magyar nép győzelemre született nép, tekintet nélkül minden nagy buktájára, mikből némelyek név szerint is említve lettek meg, hogy hiába is szívtuk ezeket mai napig tartó negatív hatásaikkal meg, mi akkor is győztesek vagyunk ezekben, meg úgy általában is abszolúte, mint magyar nép.

"Hiába az elveszített világháborúk, a történelem legsötétebb ránk kényszerített békeszerződése. Hiába szálltak meg bennünket, hiába vetettek oda a győztesek osztozkodásánál a rosszabbik oldalnak, hiába lökött oda egyik nagy hatalom a másiknak, március 15-e minden évben újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy mi magyarok győzelemre született nép vagyunk"

No ez nem konkrét párhuzam, kiváltképp szövegileg kimondva, meg mondandóba belefoglalva, itt azt még csak aki elgondolkodik látja, meg azt is még, hogy gyakorlatilag pont ez a kimondatlan és belefogalmazatlan a legfontosabb párhuzam, hogy Orbán úr is győztes figura, összes a számára igazán lényeges pontokon elszenvedett buktái ellenére, mely alkalmakkor pont csak Magyarország miniszterelnökének nem választatott meg parlamentileg.

Meg talán valahol ennél hátrébb, a párhuzam ránk vetülő fontos vízjel jellege, mi minden nagy retorikás nem szépben lakozik benne nyomva a stuffot alánk zsigerileg, hogy nem számít, hogy szívás az egész geopolitikai életléthelyzetünk úgy ahogy van karmikusan előre meg hátra az összes bardonkra, de mi akkor is győzelemre születtünk, és azok is vagyunk.

Már ha természetesen a mikrofonba ügyesen zagyváló úriembereket követjük jó szorosan.

Aztán már a konkrét párhuzamok jöhetnek a régi lemez formátumában, természetesen, hogy mint anno (1848), úgy most is mindenért, a nemzet egész romba döntéséért az a bizonyos új arisztokrácia a felelős, ami van most itten regnálva és vegetálva, és természetesen kurvára illegitim formában.

"Magyarország gyengeségének forrása a hatalmat gyakorlók elkényeztetett, és kiváltságos klikkje, az új arisztokrácia."

"A mai új arisztokrácia kiváltságos klikkje épp az ellenkezőjét teszi: teljesítmény és felelősség nélkül élvez kiváltságokat."

"Õk is tudják, kiváltságosok csak ott lehetnek, ahol a többség a vesztes, mert ha a többség győz, eltörli a kiváltságokat. Ezért akarják elvenni az 1990-ben már megszerzett győzelmet Magyarországtól. Ezért akarják a fejünkbe verni, hogy vesztesek vagyunk, vesztesei a rendszerváltásnak, az európai uniós csatlakozásnak, a reformoknak, és az előttünk álló éveknek. Újra és újra emlékeztetünk kell minden magyar embert: mindazért, ami ma történik velünk, a válságért, a pénzbehajtásért, az utcai zavargásokért, a rendőri brutalitásért kizárólag a kormány, az új arisztokrácia kormánya a felelős. Ha nem teszik, amit az elmúlt öt évben tettek, ma Magyarország sikeres, felszabadult és bizakodó ország lenne."

Ezen fontos megjegyzés élvezeti értékén mit sem rontott az a szolid momentum, hogy még nem is olyan nagyon régen az elhangzása előtt - vagy úgy egy jó fél órája -, meg még ráadásul ugyan azon a helyen is, sőt még ugyan annak a jelenlévő jókedvűen és békésen ünneplő hallgatóságnak egy olasz politikus úriember tolmácsolta egy másik olasz politikus úriembernek, bizonyos Silvio Berlusconinak, a magyar nép kiemelten jó és nagy barátjának az ünnepi jókívánságait, aki név szerint kiemelte benne természetesen Orbán urat, akinek hajrá.

Na már most ehhez az olasz politikus úriemberhez, Silvio Berlusconihoz, mint komoly nemzetközi viszonylatokban is hihetetlen vagyonokkal és cégbirodalmakkal a legvagyonosabbak és legbefolyásosabbak között jegyzetthez képest Gyurcsány Ferenc csak egy lakótelepi garázsüzletben szöszmötölő pitlák kényszervállalkozó, mint ahogy annak a bizonyos új magyar arisztokráciának bármelyik tagja, vagy akár még a döntő része egybe véve is.

Hát ha valaki arisztokrácia, meg új, akkor ő az.

Az ünneplők által ünnepelt olasz példakép politikus úriember ravaszságait, módszereit, kétes ügyleteit már nem is említeném...

Aztán már csak a továbbfuttatás jön a párhuzamokból.

"A népszavazással megnyílt a lehetőség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögöül. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás ügydöntő. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék."

Azt hagyom, hogy népszavazás nem ≥ országgyűlési választások.

És mi van, ha meg még ráadásul a nép szavazásos akarata előtt a pingetett témákban meg is hajtja fejét az új arisztokrácia a tespedése közepette?

Hogy aszongya, akkor szar, de jó, na az akkor most az a téma ne legyen ha a nép úgy savazta, akkor addig vazirgálunk más cuccokkal. Van elég.

Na akkor ugyan már miért is kék őket szanaszét elkergetni?

Meg különben is.