Vidéki Magyarországon, egy kisközségben sajnos megint egy közúti baleset, ami majd hogy nem mindennapos, és sajnos egy ráadott reakció is, ami lassan már szintén, hogy majdnem mindennapos, leglább is jó úton halad arra felé.

Ebben az országban valahogy egyre több a nagy mókamesterek által tudatosan gerjesztett félelmeken túl, az élet, a dolgok valódi menetéből kialakuló valós félelem, szorongás.

Míg előbbiek is veszélyesek, de igazán inkább feleslegesen kártékonyak, addig ez utóbbiak az igazán rémisztőek.

Hogy ha autóba ülünk kisebb irányokba, ahol valahogy a látottak szerint mint ha máshogy működne bizonyos szempontokból az élet, valahogy úgy közvetlenebb, jobban belakottan a teret és indulatokkal körbevéve, magáénak tudva azt érzelmileg kitörve és törvénykezve, akkor még ha nem is mi vagyunk a hibásak egy a legnagyobb odafigyelés mellet is bárkivel előfordulható közúti afférban, akkor is számolhatunk azzal, hogy ennek kiderítésére már csak akkor kerülhet sor, ha a rendőrség még megfelelő időben megvédelmez és kimenekít minket onnan.

Nem túlozni akarom a dolgot, de azért lassan fordulhat elő, ha még jön pár ilyen történet, ne adj Isten, már egyszer megtörtént legszomorúbb kimenetelt is ismételve, az, hogy már azt is meggondolják utazók egy-egy vidéki autókázás alkalmával, hogy merre fele is menjenek, vagy netán merre ne.

Vagy ha el/kikerülhetetlen, akkor is csak lépésben, gyökkettővel.

És ez azért innen már kicsit Mad Max.