kacatvilág

Pulzálás, összehúzás és kiengedés.

Élet esetében többször, folytonosan, hiszen gyakorlatilag az az élet maga.

Lehet egyszer is.

Mint ha ilyen lenne a halál.

Mint ha ez lenne a halál.

Egy. utolsó. pulzálás.

Akkor egy pillanatra él a halál?

Arra az egyre?

És az élet maga is a pillanatokra élő halál folytonossága, mint a pulzálás ismétlődése?

Annak az egynek?

Egy utolsó pulzálás.

Behúzva mindent, megállás, aztán a kiengedése egésznek, széthullás.

Utolsó levegőt behúzza, és megáll.

Akkor egy pillanatra még egyben van, minden megállva, mozdulatlan.

Aztán kileheli, és elindul a test szét felé, valami lényegtelen idejű, megfejthetetlen célú önkéntelen molekuláris mozgásban.

És húzza maga köré be az embereket is.

Már haldoklásban is.

Egy temetésre.

Behúzza és megállítja.

Összegyűlnek, sűrűbben lesznek, fekete szín okán még inkább, szomorúak, sírnak, merengenek, elmenten is, magukon is, másokon is, életen is, halálon is, régi ismerősök találkoznak, örülnek, beszélgetnek, mosolyognak, berzenkednek, hogy bizony már csak ilyenkor ebben a nagy rohanásban.

Hát igen, már csak ez van, a halál, az olyan nagy, hogy így összehúzza a szétment embereket.

A pulzálás behúzása.

Aztán megállnak egy pillanatra, egyben vannak, mozdulatlan.

Aztán kienged, és elindul a tömeg szét felé, valami lényegtelen idejű, megmagyarázhatatlan célú önkéntelen társadalmi mozgásban.

Gyarmati Anna.

Keri.

Élt 80 évet.

Nyugodjék békében!