Azért azt ugye senki nem képzeli, hogy ebben az ilyen hülyeségekben  kőprofi - bárcsak a valódi dolgukat nyomnák így, gond nem sok lenne! - politikai világban, az csak úgy van, hogy a parlament folyosójának valamelyik setétebb lépcsőfordulójában valaki a pártból miközben éppen rohan leadni a költségtérítés számláit (azt a keveset) pofára esik egy véletlenül ottan felejtett frakciónyi mennyiségű, pont az épület előtti kordonok anyáinak méretéhez igazodó villáskulcsba, és ha már eltörte a nagylábúját bennük, akkor legalább valami magasztosabb értelmet adva az egésznek, megvilágosodva hívja társait bontani, de csak hogy hazafelé nehogy abban is hasra essen a nagy lendületben!

Ez ki volt nagyon dolgozva.

Elő volt készítve, és le volt tesztelve.

És ilyenkor utólag, már a konkrét tények ismeretében kezdenek összeállni a városszerte külön-külön történő, magukban fura és értelmetlen dolognak tűnő történések, egy nagy egész és összefüggő képé.

Na ja, Kierkegaard is megmondotta már, hogy az a legnagyobb paradoxon ebben a mókás életben, hogy előre felé éljük, de csak vissza felé nézve értjük meg!

Ott van ugye rögtön elsőnek az a bizonyos hídember, aki fényes nappal, a város közepén kezdte el egyetlen szerszámmal kifilézni a Szabadság hidat.

Gondoltuk akkor, hogy annak vagy csak úgy magától ment el az esze, vagy a rendszerváltás óta eltelt immár tizenhét (de sokkal jobban hangzott a tizenhat!) évtől, vagy csak simán, intelligens életformaként, evolúciósan tagozódott be a mai magyar vákumvalóságba, ahol ugye egy ilyen attack, az teljesen normális darab.

De nem!

Talán kicsit már akkor érezhető volt, hogy ez akkora nagy azért, hogy valahol már valahogy valamiken túlmutat, nem csak úgy magában és magáért van/lett, hogy ez azért már művészet, így ebben a formában egy jó nagy performansz.

És lásd, így visszanézve valóban, nagy szerelőperformansszal tesztelődött fényes nappal a yard reakcióideje, ha nem is a Parlament előtt, meg a valós célobjektummal, a jelképes nagyságú kordonokkal (hová lett volna akkor a meglepetés ereje?), de helyette egy hasonlóan frekventált helyen, ha nem is jelképességével, de valós méretével azt a nagyságot kompenzálva, egy konkrét tereptárggyal, a Szabadság híddal.

No meg ha azért performer tesztembernek sikerült volna szétszednie a hidat, akkor a kordonokkal is felesleges lett volna bíbelődni, mert akkor azok szerint már akkora lenne az ingerküszöb, hogy valami nagyobb vadra kéne menni performálni.

Azt ott van a metró alagút futó tesztember.

Vele egyértelműen az lett lemérve azon a hideg hétvégi hajnalon, hogy ha Gergényi nem szívbajos, és kemény lesz a szituáció, akkor a frakciónak milyenek az esélyei a Kossuth téri metróállomás alagútjában való futva menekülésre.

De vajon a másik oldal mit tesztelhet Lendvai Ildikó hiperaktív vibrálásával??????