kacatvilág

"Ha meggondolom, sohasem festettem volna, ha kicsit hosszabb a lábam!"

"Csúf vagyok, de az élet szép."

"Mama, csak Maga! Rohadtul nehéz meghalni!" (utolsó szavai)

Na kb. itt már el se kéne, hogy kezdődjön a post, mert akitől, meg ami itt van ebben a három mondatban, az üt, simogat és gondolkodtat éppen eleget.

De azért már régen cirkulál az bennem, hogy ez emberek mit és mennyit szenvedtek, hogy Őket nézve, olvasva, hallgatva az utókornak jó legyen. Na persze nem azért vették direkte kínlódósra a figurát, tudatosan tudván magukban, hogy most avító a helyzetük, de egyszer majd odébb mekkora nagy eszméletlen nagy kiráyok, és még több menedékek lesznek. Már csak azért sem, mert itt ez említett festő sem nagyon szolhatott abba bele, hogy kripli testbe szülessen.

Habár?

Mert ugye ez már egy olyan határterület, hol kik világról tágasabb távlatokban gondolkodnak mondják aztat, hogy már pedig valami belőlünk, az bizony megmondja magának (nekünk), hogy mikor, hol és hogyan születünk (újra?, megint? minek?).

És mert ugye olyan kristálytiszta, ahogy megállapítja, hosszabb lábbal egy centit sem festett volna, hogy még árnyalata sincs benne a mi lett volna ha értelmetlenségének.

Mint ha valami/valaki tényleg ebbe a testi nyomorba zsúfolódott volna direkte be, hogy az e nélkül azért igazából véghez nem vihetőt végbevigye.

Mert hosszabb lábakkal inkább a labdát kergette volna NB I. B-ben.

Érdekes kérdés lenne ezeknek az embereknek, de már úgy életük elibén, mikor még úgy már tudattal választhatnak, hogy vajon mit választanának, szenvedéses lángolásukat vagy szolid és nyugodt boldogságukat?

Hogy most, itt és ebben örülnének jobban egy nőnek, a szerelemnek, mire valahogy amúgy majd csak betegen vágynak, de soha meg nem kapnak, vagy jobb nekik benne a jövőben, még hasít a tudat, az a millió, ki soraikat olvasva, képeiket nézve, zenéiket hallgatva hordja őket a szívében?

Hogy most, itt és ebben kéne jobban az az utód kit terelgetnének, de sohasem lesz, vagy nagyobb tudat az, hogy mennyi végtelennek lesznek szüleik helyett sokszor szülei életük nehezében és szépében?

De ez még innen is - ha nem is adekvát - de jó kis játékos kérdés nekem semmilyennek, hogy visszanézve jobban venném e ki magamat, ha ilyen értelmet adott volna nekem a lét, igaz sok szenvedéssel levajazva.

Szal jó nekem az nagyon így és itten, hogy Lotrek fura alkata ilyen képeket szenvedtetett ki belőle, hogy József Attilának nem volt soha egy normális ruhája, meg az állandó nélkülözése és szoba-konyhás lakása lökte fel a csillagokba, majd ezt összehangolni nem tudva fektette kínlódva a sínekre és közben írogatott olyanokat mik engemet sokat segítettek, és hogy Csáth Gézát is teperte le a koksz, meg Villon mester is kivert kutya volt, stb., stb.