Az én érzetemben ez az egész tevékenységével sok és nagy port felvert, meg azért sokat és nagyon kóstolgatott gyermekrákember nem egy 100%-os érzelmi és erkölcsi aduászra, "szent és sérthetetlen" ügyre privát nyerészkedése céljából professzionálisan rácuppant szemétláda, hanem az ügynek és lehetőségeinek sodrába belecsöppent, majd azok felhajtó erejével elért magasságaiba, és természetesen az ott és közben "valakivé" lett önön magába beleszédült Harpagon.

Ha emlékeim nem csalnak, akkor asszem anno még privát érintettsége okán, saját gyermeke súlyos - hála Istennek azóta szerencsés kimenetelű -  betegsége révén, mint kinyúlt pulóveres bűnügyi helyszíni fotós kezdete nyilvános keresztes háborúját az akkori egészségügy ellen az eset könyvkiadásával, még egy sokkal inkább régi világként működő rendszerváltás közeli magyar valóságban.

Más világ volt az még akkor, sokkal nagyobb feudumokkal, köztük nevezett egészségüggyel, és azok/annak a civil szféra hiányosabb teregetési és döntögetési nekifutásaival.

Ma már mind ezen gigászi őslények is kisebbek és jobban harapdálhatóak, minden este a kereskedelmi adók szívhez szóló műsoraiban három-három ilyen eset van.

Akkori első fecskeként ilyen témában, nagy stuff szalad alá közvéleményileg és mindenhogyan hirtelen, és ez alaphabitusából és adottságaiból ki is hozta azt, aki a még láthatóan teljesen korrekt, hozzáértő és jó szándékú legnagyobb szakemberekkel is olyan ostobán és elvakultan vitatkozott a saját önhittségének és a téma sérthetetlenségének védőernyője alatt, hogy azt rossz volt nézni.

Azóta tudja jobban, hogy akár konkrét kezelésileg is hogyan kell jobban gyógyítani egy szegény beteg gyereket, meg hogy úgy általában is szervezeti egységileg, kórházilag, meg úgy teljesen az egészségügyben.

Lásd kórházideáját, ami azóta sem hagyja nyugodni.

Kórkép volt ez akkoriban minden területen, hogy volt akkora bizalmatlansági sötétség, amiben az értelmes élők hihető kommunikációval nem találták egymás kezét, és mindeni ütött és vágott amit csak elért.

Ez volt az, mikor a rendszer bereccsenésével bizalmi balansz átszaladt rögtön a másik oldalra, annak is a legvégibe, és a közvélemény jobban hit bármiben is a legszélsőségesebb ordenáré hülyeséget huhogó kóklernek, mint az akár még azokban az esetekben az őszinte és konkrét tutit mondó nagyvalamit képviselőknek.

Káosz, elvesztett kapaszkodók, bizonytalanság, a szokásos messiás váró táptalaj, amire jelentkeztek is gazdagon a jelöltek a hülyeségeikkel.

Azt épült kapitalizmus, és mindenkik és mindenek rendeződtek át elég érdekesen, ahogy és amivé senkik nem képzelték volna azokat.

Még a rendszerváltó értelmiségi és politikai elit is csalódottságot érzett, ahhoz képest amire lendületből számítottak, hogy majd a nagy szabad álmaikban milyen jók lesznek végre itten.

Azért az már nem semmi!

Ha az a bizonyos elit ilyet csinál.

Ami azóta is az egyetlen ilyen és őszinte dolga volt.

Szal mint ha gyermekrákember is betagozódva a saját magát égbelövő saját alapítványrezervátumába, egyre kevesebbet szerepelt és harcolt volna a nyilvánosba, és egyre többet épült volna saját épülésére ottan a háttérben bent.

Mondaná, gondolná ember, hogy alapítványt gründolni olyanoknak kék, és mi fontosabb illik, akik az ügy iránti abszolút és 100%-os elhivatottságuk, és mi fontosabb non profit hozzáállásuk bizonyítékaként, egyéb egzisztenciájukból éldegélnek igen nagyon jól meg, ami mellett még abból megfinanszíroznak ilyeneket is.

De hát akkoriban (sőt példák szerint még mostanában is) a nagyobb volumenű és fehér galléros "okosságos" gazdasági bűnözés egyik kiemelt terepe volt az alapítványosdi.

Mindegy ez más téma, csak itt felvetendő történelmi koremlék.

Szal ha megfigyeljük gyermekrákemberünk jól megfigyelhető külső jegyeit - már mint csak a megjelenésbelieket, mert azok mögött lévő emberként ugyan az maradt -, akkor mára, illetve ki tudja pontosan már azt itt a nagy rendszer felépülő rohanásokban, hogy pontosan mikorra is, egy teljesen patent, igen csak jó módú üzletembert kinézetűt láthatunk magunk előtt.

Egy olyan valakit, illetve valamit, amibe ha az ember, meg az arca, meg az egész kisugárzása nem lenne benne, akkor nyugodtan lehetne valamelyik multi elnöke, vagy nemzetközileg is labdába rugó sikerpéldaunikum magyar vállalkozás tulajdonosa.

Mondjuk az is!!!!

Szal volt egy közalkalmazott gyengén, na jó, átlagosan öltözve, ma meg itt virít, mint egy multiügyvezetőcsekonics.

Nemtom miből él gyermekrákember, hogy van é e neki polgári foglalkozása is még az elnökösködése mellet, ami azért gyaníthatóan és sejthetően nem tiszteletbeli, már mint az elnöksége, ha van munkája, akkor az biztosan az, vagy van e neki é e egyéb tőkejövedelme az alapítványon kívül, azon bizonyos tisztességes munka helyett?

Persze azt már Pintér fejvadásztanácsadó/fejtanácsvadászadó/tanácsvadászfejadó is megmondja direktívaként követendő tanácsnak bármelyik reggeli műsorban, hogy ha minimálisan is sikeres jót akarunk magunknak, akkor megfelelő üzleti öltözék hiányában (és a jelünk már ott legyen a penge) már az óvodában se álljunk be az uzsonnáért a sorba, de azért még is!

Neki meg valaki tanácsadhatná, hogy hogyan is ne csináljon repülőfiatalos multileveljehovatanújaultraidióta intrót a weblapjára.

Persze adjon magára ember, meg képzelje és érezze át azt, hogy nem hogy még magát, de valami maga felett álló szerveződési formát képvisel az éterben, akkor jelenjen meg jó kinézeti egységben, de ha már alapítványi alapon repked a levegőben, akkor talán megint csak saját költségvetésen illene ezt.

Nemtom, én mondjuk azért figyelek az ilyenekre, de úgy általában is, ilyen témában meg végképp is megelégednék egy szolidabb és visszahúzódóbb eleganciával, és akkor még mint bokrétát tűzhetné azt is bele indoklásnak az egész tetejibe, hogy csak mert még az utolsó filléreket is a gyerekeknek, akik sajnos betegek.

Pintér vadásztanácsadófej még azt is elmondaná alaptanácsában, hogy van olyan igazság alap/alapigazság, hogy a Krúdy féle Álmoskönyv szerint sem túl jó jel, ha mint eladó, nem hogy kicsit, de kurvára nagyon felülöltözöm, felülprezentálom, felülültetem a vevőmet, akit jelen esetben adakozó magyar állampolgárnak hívnak.

Szal úgy mindent összevetve, talán kicsit mint ha túl sok lenne itten a nem megfelelő jel ebben az ügyben, illetve ebben az emberben, mert mondhatjuk nyugodtan, hogy a kettő az teljesen egy!

Úgy érezheti a szemlélődő, hogy megalomán ember, megalomán módon cirkulál megalomán cuccában benne mások, másra adott pénzén.

Lehet, sőt biztosan én vagyok a hülye, de akár ilyenekben, akár teljesen hétköznapi privát és egyszerű magánéleti ügyeinkben, olyan egyszerűen lehet megnyugtatni a kétkedőket, egyszerű fekete és fehér őszinteséggel, kiterített kártyalapokkal.

Már feltéve ha tényleg nincs a fülünk mögött vaj.

Mert úgy már tényleg nehezebb alkalmazni a kristálytiszta és napnál világosabb alátámasztó és bizonyító megoldásokat.

És én valahogy úgy ismerem az emberi természetet, hogy ha kezében a korrekt és konkrét, saját igazát bizonyító ászpóker, akkor azt nem nagyon szerénykedik az asztalra kitenni.

Gyermekrákembert sem úgy ismerem szereplései alapján, hogy ha minden 100, akkor nem állna ki és vágná bele a nagyérdemű kétkedő pofájába.

Mondjuk meghívó iratismertető sajtótájékoztatóra hitetlen és kétkedő mindenféle érdeklődő médiának, akik hozhatják magukkal tetszőleges szakértői stábjukat, hogy ropi és üccsi mellett ott turkáljanak nyugodtan míg csak akarnak, mindez million forintos belépővel, amit lesznek is szívesek az alapítvány kasszájában ottan is hagyni rögtön a távozáskor, mint hozzájárulás alapítvány részire beteg gyerekek gyógyítására, ha semmit nem találtak, mert minden tiszta és perfekt.

De ez itt mind csak egy, az én becsípődésem, érzésem, ami koránt sem biztos, hogy még csak akár mennyiben is fedi a valósnak látszó valóságot!

És végül a kép, amin az alábbi attribútumokat lesznek szívesek megfigyelni, mik az ügy egyéb csatolt alkatrészei és vonzatai mellett, fent leírt alapképzeteket keltették bennem:

1. láthatóan kiváló minőségű (mondhatni luxus) öltöny, ing, nyakkendő
2. láthatóan kiváló minőségű (mondhatni luxus) karóra
3. Az képen nem látszik, de ilyen óra már nem gagyi elektronikus belső szerkezetes szar, hanem mechanikus elven működő, ami a felhúzásos üzemeltetés elfeledése ellen olyan ravaszságokkal van bekábelezve, hogy kézmozgás átadta fizikai mozgásenergia huzigálja fel automatikusan. Na most mert az se nincsen mindig tulaj kezén, mert vagy hosszan alszik, vagy mert aki ilyet hord csuklóján, az ezen a szinten már mind társadalmilag megkívánva, mint saját jól eső igényesség igényét kielégítve eleve többet is tart belőlük, alkalmakhoz, ruházatokhoz szortírozva, és így nem tud automatikusan húzódozni, meg milyen snassz is többeket kézzel húzibázni, mint öreg gatter órásmester, tehát van automatice, az órácskákat magukban, a tulaj kezén nem levő időszakban tárolásuk közben mozgatgató tároló, megint csak nem pár fillérért.
4. mandzsetta (nem konfekció ing alkatrésze szokott lenni úgy általában)
5. díszzsebkendő (általában inkább ez is a minőség luxus része, mint sem a stílusé és eleganciáé)
6. pöpec szemüveg (jó, ezt régen is hordott, és azt nem figyeltem, hogy milyet, franc sem gondolta, hogy még valamikor kellhet, ráadásul pont nekem...)
7. magabiztos 1000 wattos manager mosoly (én spec. még azt is simán eltudom képzelni, hogy ha ennek kivitelezéséhez - ami ugye nem kettő forint - művi beavatkozás szükséges fogászati tekintetben, akkor annak költségeit a megjelenése érdekében az alapítvány által teljesen jogosan finanszírozandónak tartja)