Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2010.11.30. 12:29 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

Vaszhitti

Ez idő alatt pedig Vaszhitti hű maradt szerelméhez.

 
Magányosan élt.
 
Azután ő is hallotta, hogy mindenfelé megalakulnak Buddha kolostorai, vonzotta őt a Tanítás, és belépett az egyik kolostorba szerzetesnőnek. Buddhának pedig az volt a szokása, hogy sorba járta a kolostorokat, és mindenütt időzött egy darabig. Egy napon Vaszhittiékhez is elérkezett, és velük maradt. Vaszhitti szívének minden rajongása, hite, bizalma, lelkesedése Buddhára áradt. Amikor Buddha tovább vándorolt, minden szerzetesnőnek adott egy meditációs mondatot. Amikor Vaszhittihez ért, ránézett és így szólt:
 
– Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad.
 
Ez a te mondatod, leányom, erre az életre.
 
Vaszhitti elégedetlen volt a mondatával.
 
A többiek gyönyörű, mély értelmű, titokzatos szövegeket kaptak, ő meg ilyen egyszerűt. Hogyan lehet ezen meditálni? Elhatározta, hogy Buddha után megy, és új mondatot kér tőle. De nem sikerült utolérnie a vándorló Mestert, s mire a közelébe jutott, Buddha már halott volt.
 
Magára maradt hát a mondatával:
 
Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad!
 
S mert mégiscsak Buddhától kapta, meditálni kezdett. S ahogy elmélyült benne, úgy tárult fel előtte ennek a mondatnak végtelen mélysége és háttértartománya. Megöregedett, meghalt, és nem ért a meditáció végére. Újra meg újra megszületett, sok életet élt le, s még mindig a mondatán gondolkodott. Végül már olyan tökéletes lett Vaszhitti, hogy nem emberként, hanem égitestként jelent meg a világban, ott fénylett a kozmosz éjszakájában ötmillió évig mély meditációba merülve.
 
S aztán egyszer csak történt valami.
 
A nagy, néma, csillagos világmindenségből lassan kiformálódott Buddha, az ő imádott Buddhája.
 
Azt kérdezte:
 
– Elkészültél-e, leányom, a mondatoddal?
– Uram, azt hiszem, hogy most már elkészültem vele.
– Örülsz-e, hogy újra találkozunk?
– Uram, teljesen mindegy...
– Látom, leányom, hogy tényleg elkészültél a mondatoddal!
 
- szólt Buddha, és szétfoszlott  a semmibe.

 

Popper Péter: Az önmagába térő ösvény

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr672483334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.