Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2006.12.14. 13:28 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

sárgacsekk

Ember aki mondta, hogy a Kossuth térről ugyan menjenek már át a Szabadság térre a sportos emberek, megmozgatandó kissé a már sok álldogálásban megmacskásodott végtagjaikat - igaz ebből később komolyabb testmozgásos TV torna lett tereptárgyak használatával - kapott egy patent, meg gondolom demonstratíve sárgacsekket, hogy ugyan legyen már szíves betipegni vele a legközelebbi postahivatalba, és feladni a rendőrség részére közel tíz misit a túlórák és a leamortizált eszközök kifizetéses megtérítése végett.

Tiszta szerencse ebből a szempontból, hogy nevezett este a nyíltszíni tornaórán nem tudott megjelenni (hogy miért aztat most ne találgassuk, de az írás későbbi részében kiderül) elég rendőr eléggé felszerelve, meg még akik ottan voltak éppen, azok is elég lengén öltöztek otthon reggel utcai harcokhoz, mert akkor még több túlóra és még nagyobb mennyiségű lezúzott rendőri cucc forintosított ára fityegne ott azon a bizonyos sárga csekken.

De az ember helyében is simán felszólamlanék az összeg vitatásakor, hogy ha azért komolyabban odatették volna magukat a rendőrségi urak, és a picsába szétkergették volna az utcai harcoló urakat secperc alatt, nem hagyva semmi szín alatt, hogy kora hajnalig fárasszák sportos önmagukat (sőt még hűtőtték őket vízzel is, hogy nagyon ki ne melegedjenek és ne is dehidratálódjanak, álóképességi spornál ez különösen fontos), akkor nyílvánvalóan sokkal kevesebb lett volna az időben kifejezhető túlóra, meg még a tönkrement felszerelés is.

Az meg már egyenesen gusztustalan és felháborító, hogy olyan vízágyút küldtek közibék, így megoldandó ezek szerint most már innen így a sárgacsekk horizontjából nagyon is jól láthatóan a költségtakarékos selejtezését és szétbontását, minek esélye sem volt technikai és műszaki állapota révén a túlélésre.

Kvázi így még úgy is nézhetne ki a történet, hogy a dolgok alakulásának nagy és titokzatos hátterében semmi nagy és titokzatos háttér nincsen, mindössze a kellemest a hasznossal összekötő adófieztők pénzét a legoptimálisan kezelő és védő rendőrségi eszközselejtezés, megfizetettve a destruktív utcai magatartásokta produkáló elemekkel.

Első attackon azért szerepelt - most már láthatóan tudatosan - gyengén a jard, hogy a kidobásra szánt cuccaikat használhatatlanná tehesse az utcán randalírozó csőcselék, és mindössze e célból csak annyi embert vezényeltek ki, amennyi ki tudta hordani magán ezt az eszközmennyiséget, még a szükséges túlerőt meghagyva az amortizálóknak.

És még ez a kihordás is briliánsan ki lesz fizetettve sárga csekken tüntetőkkel mint túlóra!

Aztán meg jött a következő szakasza a harcoknak, mikor a jard kezdett fokozatosan felkeményedni a helyzethez, egészen a 23.-i vidia állapotig.

Na ná!

Majd hagyják a lárdzsó új cuccokat szétkapni, amit az adófizetők adóforintjaiból van rájuköltve!

Csak a túlórákkal itten mi lesz?

Ha ezt a sárgacsekket kikűdték embernek, akkor még több ilyet is ki kő kűdeniük hasonlatosan ehhez más hasonlatos embereknek. Már csak úgy logikailagból is.

De akkor meg mostani ember se siessen postára, mert lehet, hogy még ő is kap, és akkor meg majd jól kétszer is kell sorbanállnia (vagy többször...)

Lehet, hogy ezzel is büntetik a demokratikus államrendetlenség megdöntésére szervezkedőket, hogy csekkek folyamatos adagolásával többször küldik őket be a nagy rohadt postai sorbanállásokba.

Barrikádokon tudtál emberkedni molotov koktélal?

Akkor most mutasd meg mit tudsz nagypostán karácsonyi csúcsban!

Különben miért nem bankszámlát adtak neki meg, hogy utalja?

Hiszen ki az a hülye, aki ekkora nagy zsékkel rohangál a postára?

Vagy nem is gondolták ők sem komolyan, hogy aztat ő egyáltalán valaha is be akarja, vagy fogja fizetni?

Szal gyanítom, hogy ez a sárgacsekk hadművelet, csak egy heppening indítónak volt jó kódolva be, mert akkora nagy eszement baromság.

Innentől kezdenek majd repkedni a demonstratíve sárgacsekkek, kommunikációsmarketingileg ezerrel.

Szerintem az első lepedőnyi nagyságúat - ami bele se fér a postagépbe, de nem is kell, mert úgy se gondolja senki, hogy be lesz fizetve -, hogy egyrészt ráférjenek az országot berogyasztó elbaszásokat az összegben kifejező elmondhatatlanul sok mennyiségű nullák, másrészt meg hogy jól látszódjon a sajtótájékoztatóakción, rögtön rapid válaszként a miniszterelnök fogja kapni Szijjártó mókamestertől.

Vagy talán a budapesti rendőrfőkapitány.

De akkor ő kissebb mókamestertől.

Én ha demonstráló lennék ebben az országban, aki utcai harcokban küzdött a rendőrség naprakészebb felkészültségéért, akkor biztos kontráznám Toroczkai csekkét egy olyannal, hogy mondjuk statisztéria éjjeli műszakban rendőrségi gyakorlathoz, több száz méter sprintfutással könygázfelhőben barikádelemmel a hónalatt.

Meg ilyenek.

Meg még vagy jó sok nagy ilyen hülyeségek, kb. akkorák mint ez az ostoba sárgacsekk. 

5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1622571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem vagy normális. Kidobni szánt kacatok? Most ugye nem az emberekre gondoltál, akik ott megsérültek?
Nem, nem azokra gondoltam.
Sőt mi több, még a kidobni szánt kacatokra sem gondoltam.
Ültem a TV előtt, nem akartam hinni a szememnek, és felfordult a gyomrom.
Ez egy véresen komoly és szomorú cucc volt az egész keresztbe és kasul, mind ami ez idő tájt az utcákon és a lelkekben történt.
De szerinted egy ezekhez kapcsolódó ekkora nagy kapitális abszurd baromságra, mint egy sárga postai csekk küldése a TV székháza előtt lezajlott példátlan, habzó szájú és véres tombolású utcai zavargással kapcsolatban, lehet mást, kapitális nagy abszurd baromságnál reagálni?
Ez az egész annyira abszurd, hogy az ember elgondolkodik rajta, hogy van-e még egyáltalán valamiféle kapcsolódási pontjuk a valósággal, vagy már az egész államigazgatás a járulékos parazitáival együtt valami SLféle kibertérben vegetál, és mi csak sajtóközleményeket kapunk arról, hogy mi zajlik odabent.
Hát valahogyan úgy karaj spori!

Valami vákumféleség légüres térnek kell lennie ami bizonyos szint felett maguk körül teremtődik maguk által, és ez által messzi köszönöviszonyba kerülnek a valós valósággal.
Különben nem igen lépnének meg olyan dolgokat, mik ennyire nyilvánvalóan nagyon buták, vagy mondjuk amik igen csak köztörvényesek.
De mint ha bizonyos következménynek nevezett dolgokat egyáltalán nem érzékelnek, sőt azt sem érzékelik, hogy egyáltalán érzékelniük lehetne/kéne.
Nemigen merek hozzászólni, mert keresem az igazságot!
A Röheje, az nyílvánvaló a csekknek!
Ijjet a közterületfelügyiktől kap az ember, itt meg többről van szó!
Jön a röhej! "Magára szól, ki szót emel"

Itt éppen visszahullott és szomorú, hogy megtörténhetett....

Mért is..???CJGGG
süti beállítások módosítása