Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2006.12.12. 11:05 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

kapjátok be(mikrofonozva)!

Magával a trágársággal (? ott, abban a közegben - végül is csak a parlament-) nem is foglalkoznék, engem az nem érdekel egyáltalán, kihangosítás nélkül is vágom asszem miket beszélnek a tagok.

Ennél azé' durvábbakat.

De ez még hagyján, hanem amiket, meg ahogy gondolnak, és nem picsábaküldős célzattal, hanem úgy országjobbításilag, hivatalosan, na azok az igazán nagyon csúnyák sokszor ottan.

És azok még ki is vannak legál hangosítva, nem csak úgy technikailag véletlenbe kicsúszva, hanem felszólalásokban, interpellációkban, törvényjavaslatokban, szavazásokban, médiákban.

Nekem, mint ilyen hangulatkapkodó gyereknek sokkal jobban tetszett a képviselő (úr?) előadásmódja - még amit mondott tartalmilag az sem érdekelt -, ami a kapkodó levegővételekkel, a buta lendületből és indulatból egy tüdős mondatokba beszuszakolt tagolatlanságokkal, szó és mondatvég leharapógyalulásokkal, pufogó nagyonjólmegírtságát megmutatniakarásával az ő oldala által folyamatosan legyalázott legszebb kommenista idők, legszebb kommenista pártitkárainak, legszebb kommenista pártkongresszusi beszédeinek legszebb retorikáját és hangulatát hozta.

Visszaadni leírásilag legalább annyira nem tudom tehetségtelenségem révén, mint egy ütősebb sztájli(ng)sztot.

Ahogy azt látni kell, mert nem lehet patent levenni, ezt hallani.

Ilyet utoljára Jeles András Álombrigádjában hallottam.

És az ugye elég gyalázatosan fenomenális panoptikum volt munkásosztályról mi oda le lett gyártva képileg. Is.

Mikor zsírsertéspártfunkci koleszterintől kidurranó nyakán szétfeszített nyakkendőben alkoholtól szalonspiccesen kivörösödött ostoba fejjel olvasta fel se eleje, se vége úgy összefüggéseiben ostobaságait, minek lényege nem is a tartalmi mondandója, hanem a pufogó ideológiai baromsághangvétele, abba is beleakadva, gabalyodva, olvasni sem tudva normálisan.

"... mind a két fél, akarom mondani két és fél ..." 

UI:

Post oldalfüggetlen. Pont most, pont ezt láttam/halottam, és erről ez ugrott be nekem. Ha ugyan ezt a mutatványt valaki a patkó másik feléről prezentálja, mikor pont látom/hallom, akkor ezt ugyan így itt lenyomom.

Csak így, hogy pont onnan jött ez a cucc, ez a maga hozzáadott érdekességi értékfokozója.  

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4322190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mindenki tuggya, hogy az ország kúrva.
A főkurafi el is kúrta!
Innen, meg kezdenék az előjátékot. (bár utána is lehet)
Szép össznépi gyakorlása ez a mindannapi életnek.
Legyünk rá méltón büszkék, mint Kovi-féle Oszkárdíjakra.

Kérdés csak az, hogy: Ki fizet érte?
Én ugyanis nem Élvezem!