Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2006.12.11. 15:19 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

régi(?) idők(?) focija(?)

 Öcsi bácsival valami több ment el.
Már úgy véglegesen, mert amúgy még/már életében mostanság elmenőben volt abból a sokkmindenből sokkminden ami Ő itt volt sokkminden.
Érdekes, ezek a dolgok, mik ekkora emberekhez tartoznak, mindig és mindenhol elmenőben vannak éppen.
Hülye zagyva ködös határozatlanság körülírás.
Valami? Mi valami?
Több? Mi több? Mihez képest több?
Hát ez az.
Kinek mi. Vagy valami. Sőt  több. Meg -hez képest több.
Láthattuk a temetésén, hogy ez koránt sem egyértelmű.
Hogy ma visszanézve kinek ki és mi is volt Ő.
Meg hogy ma kinek ki és mi is ő.
Meg úgy egyáltalán, hogy mire veszi nem csak a fáradtságot, hanem akár még a lelkesedést is mozdulni a nemzet nevű, ezen a Magyarországnyi területen élő, és jelen pillanatban senki által pontosan nem tudható, meg nem határozható - csak legfeljebb nagyon nagy alaptörvényszerűségekben (habár) vagy pitiáner de hasonló volumenű hülyeségekben - működési szabályok szerint működő embertömeg.
Ha valamelyik médiahurka ment volna által innen odaátra, sokszorosa lett volna a megjelentek száma a temetésen.
Azért kb. ilyen dolgokban lehet fogadni helyre, tétre és befutóra.
Nem baj.
Mondhatnók mindenféle előjel nélkül, hogy ez van.
Ettől még ezt dobni kellett ekkorában, ilyen nagyban.
Akinek ez ekkorában dukál, annak mindentől független ekkorában kell odatenni eztet.
És felesleges latolgatni, hogy gáz lesz, égő, ha csak hároman mennek majd el.
Kinek lesz gáz?
Nem Neki, az biztos.
És nem annak a háromnak, kik ottan vannak, hogy valamit átéljenek, hogy azt megadhatták.
Ők lerótták, megadták.
Legfeljebb kicsit szomorkásabbak.
Ez a temetkezés talán soha nem annak és arról szól igazán, akit ottan már visznek akár ágyútalpon, akár Szent Mihály lován.
Mindig azoknak, kik még itt maradtak, aki még ezen a letaposott füvű térfélen fociznak egy keveset, még aztán ők is le nem lesznek cserélve.
Már maga a meghalás folyamata is azoknak szól igazán.
Nem az elmenőnek. (már úton/útban lévőnek)
Ott is lehet alakítani szépeket.
Összegyűjt, megállít, elgondolkodtat.
Emlékeztet, hogy nagyjából mihez is kéne igazodni, mit kéne az élet élésekor fejben meg szem előtt tartani, amiket nagyjából már csak akkor tudunk, mikor meg is haltunk.
Nagyjából annyira, amilyen kapacitásaink vannak magunknak, meg amennyire közeli az ki elment.
Ha ez kicsiben így patent, akkor miért lenne más nagyban?
Mikor a nagyban még inkább látszik a táguló világegyetem tágulása, és még annyira sincs összeszedetten moderálódva, mint egynémely esetekben a szituációk kicsikben.
Hogy a nagynak funkciója az, hogy magasabb szerveződési formaként új működési attribútummal ellátódva a jó irányba rántsa össze a részeket is?
Érdekes és messze vezet.
Szal ha kicsiben is úgy halunk meg egyre többen lélekben mint kivert kutyák, és vagyunk elkapartatva két nagybevásárlás közepette idő és energiatakarékosan, akkor miért működnénk máshogy a nagyhaláloknál is?
Ha egyre kevésbé érezzük a saját környezetünket lényegesen és részletesen, akkor miért éreznénk máshogy a még távol és feljebb lévő nagy legendákat, kiknek dolgai szinte már hozzánk képest virtuálisak?
Ilyenkor karácsony előtt hétvégén a plázák vannak tele fátyolos szemű tömegekkel, nem a nagy temetések.
Kérdezte tőlem egy olyan ismerősöm, ki ha lenne magyar átlag, akkor nagyon jó és szép kis ország lenne ez itten, hogy nagy parasztnak tartom, ha ő most nem érti és érzi, hogy miért is és mekkora nagy is volt a Puskás, hogy most ezért ekkora a felhajtás itten.
Mikor van sok más olimpiai bajnokunk is.
Nem, egyáltalán nem nagy paraszt, meg még kicsi sem, sőt semmilyen, egyáltalán nem paraszt.
Neki valóban nem jelentet ez ember ekkora dimenzióiban ennyit, sőt, talán kockáztatom meg, semmit.
Tehet róla?
Szerintem nem.
Én is ugyan ebben az országban nőttem fel ahol ő, ugyan annyi éve mint ő, ugyan úgy nem érdekel a labdarúgás mint őt, ugyan úgy hírekből ismerhetem csak a benne rejlő nagyokat mint ő, ugyan úgy nem akkor nőttem fel, mikor Öcsi bácsi hasított, sőt, ugyan úgy nem láttam rúgni a labdát az öreget élőben mint ő.
S nekem még is valaki jelentős ment el vele.
Egy korszak.
Egy életérzés. Vagy annak álma, sejtése.
Neki kedvenc filmje valami röhögséges(?) USA nemtommicsoda, nekem meg a Régi idők focija.
Itt valszeg már érzékelhető valami távoli összefüggés az események kiváltotta ingerek között.
De az is biztos, hogy őt, már mint említett ismerősömet is máshogyan, más szempontok alapján nem fogta meg Sándor Pali bácsi filmje, mint másokat akiket szintén nem fogott meg.
Valószínű, hogy több a közös moment azok között kiket megfogott, abban, hogy miért fogta meg, mint azokban akiket nem, hogy miért is nem.
Vagy ki tudja.
Most már más világ van nagyon ahhoz képest, mint mikor Öcsi bácsi varázsolta a labdát.
Még a hasonló aspektek is máshogy hasonlóak.
S mitől olyan más nekem ez a régi idők focija?
Nekem Öcsi bácsi mindig fekete és fehér marad.
Nem csak a korszak, meg a megjelenítési filmtechnika alapján, ahogy én láthattam, meg az az jelentette hangulat alapján, hanem úgy emberileg, meg életvitelileg is.
Persze a nagy magasság, hol ez istenek laknak, meg az idő is még hozzá, sokat hipóz az életvitel adta emberi jellemen érintettek tekintetében, de mostanság azért már mint ha színesben ezen nagy emberek emberileg is sok színátmenetek lennének, a vitathatatlan teljesítményeik mögött álló emberi lényükben, jellemükben.
És Öcsi bácsi nekem mindig is tablókép marad.
Valahogy olyan a sokszor látott hátrafésült hajú előretekintő fényképe mezében, mint ha egy csapattablóra készült volna.
Mert ma már Bekemronáldínyók mind ikonok.
És míg a tablóképen jellegéből adódóan közösségben van (csapat, osztály, brigád, stb.), addig ugye az ikon hőse isteni jellegű és nagyjából e pozíciójában magában.
És színes, és aranyozott, és ragyog, és díszes.
Rajta korunk bekemronáldínyoin az összes (na jó nem az összes csak a reklámszerződésesek) prémiumbrend.
Persze Öcsi bácsiék korábban is jobban ment a héroszoknak, de valahogy ember közelibb volt ez a jól menés.
Csempészkedés, sport állás, sorban állás nélkül hozzájutás, piacon csirkés üzlet, meg ilyen dimenziók.
Valahogy olyan csibészes rafkók a mostani ultraprofesszionális multinacionális működéshez, meg úgy minden hozadékukkal együtt is valami kisebb és ember közelibb távolság a közember és a bálványa között.
És volt ez a mert kell egy csapat.
Meg az egész játék játékosabb volt.
Ugye mai szemmel nézve a visszahúzoscseles gólját Öcsi bácsinak, már somolygunk, hogy ilyen most már csak a grundon van, ahol kölykök nyomják szívből, mert nagypályán a mutatvány első mozdulatánál öten rúgnák agyon, ha már nem előbb, hogy ilyen eszébe se jusson.
Taktika szabálytalanság. Mondják erre. Szép!
Nem játék van már ottan az űrlabdákkal, hanem professzionális küzdelem, pálya szántás hosszában és keresztben, szögmérővel, precízen.
Eredmény centrikusság.
Mondják.
És az eredmény a győzelem.
Mindegy, hogyan, milyen módszerekkel.
Nem fér bele a játék kockázata.
És hogy ezt akarják a lelátókon is, meg hajtják akik csináltatják gladiátorokkal is, miközben mindenki a szépségért sír, de azért jobban kell neki a tudat, hogy győztünk mi, meg a milliárdok, amikért ezt az egészet pörgetik ki, ez egy érdekes inda.
És, hol van az már, hogy mert kell egy csapat?
Ikonok hozzák magukkal a nézettségeiket, és bármennyire is jól rúgják a bőrt, már nehéz róluk eldönteni kinézetre, hogy feleségük együttesében szpájszok, vagy válogatott labdarugók.
De szalad ez a pite minden más sportban is benne, hogy így már annyira rég túl van az egész az emberi teljesítőképesség határán, hogy azon küszöb felett is annyian vannak kik már így egyenlők, hogy három hét menés után egy percen belül vannak első hárman (kerékpáros körversenyek), míg egy F1-es körön meg két ezreden.
Így nüanszok döntenek a helyek mögött lévő pénzhegyekről, amiért is fizikálisan és technikailag is az égbe gyúrják a biorobotokat bele.
Minden dupla vagy semmi, olyan nem nagyon van, hogy benne is vagyok, meg azt is építem, hogy mi legyen ha nem, mert ezen a szinten már eleve húsz ember energiái kellenek abba az egybe, akiből vagy lesz valaki vagy nem.
Uránt ebédelnek reggelire, napi edzés penzumuk föld hold távolság kétszerese, táplálék kiegészítőkből (koksz) pedig egy kisebb települési gyógyszertár forgókészlete. Évi pár napra elutaznak a magaslati edzőtáborból haza, de a családdal is a csak a nappaliba épített szélkamrában beszélgetnek, ahol ergonómiailag tesztelik folyamatosan a hátukra szerelt űrsikló burkolóelemeket.
Ha buknak, mert a mesterséges anyagok mellett vért is találnak mintájukban, akkor végigzongorázzák az egész ABC betűit a  nekik járó ellenőrző tesztek tekintetében, mindezeket a világ annyi különböző nagyvárosában lévő laborokban, és mikor a végére érve az eredmény teljesen természetesen változatlan, akkora eszükbe jut a legelfogadhatóbb és legőszintébb magyarázat (hihetőt nem írok), hogy a cipőkrémbe lett belekeverve konspiratíve az anyag, amivel aztán tévedésből fogat mostak.
Ja és közben tekintet nélkül mindenre és mindenkire (lásd eredmény centrikus világ) hangolnak, húznak, aláznak bele élőt és élettelent a nevetséges cirkuszukba.
Ebben partner mindenki az ágazatban, annak a jegyében, hogy nyomja mindenki úgy is, nekünk is kell, hogy ne maradjunk le, de ha bukunk, akkor köpködünk sűrűn le elhatárolódva szarban hagyva, de ne vedd a szívedre, mert nem rád haragszunk, csak ezt így kell, és te is hazudozz, míg csak csillag van az égen, vagy legalább is míg el nem ül magától, vagy a menetrendszerűen érkező újabb botránytól.
Szal, akik szeretik a régi idők fociját, meg nagyra értékelik az Öcsi bácsi legendát, ők lehet, hogy valami olyasmit csipáznak, ahol úgy nagyjából jól láthatóan minden csak fekete és fehér, legalább is elég meggyőző mértékben.
Ahol felnőtt emberek játszanak egymással mint a grundon, és nagyjából azt is lehet élvezni, annak lehet örülni, és nem a nagy szemetet kell bogozni.
Lehet erre is ül Öcsi bácsi féle dumaséma (kis pénz, kis foci): egyszerű(bb) világ, egyszerű(bb) játék, vagy őszintébb világ, őszintébb játék.
És az igazán legnagyobbakból nem csak a karizma jön át, hogy milyen nagyon is patent emberek pályán belül és pályán kívül, hanem még sok minden egybeesés is van bennük, mi odateszi őket nagyon a lelkekbe, ami egybeeséseket természetesen   indukálja, hogy milyen nagy karizmák, hogy milyen patent emberek is ők pályán belül és pályán kívül is.
Hogy Öcsi bácsi cséká (csapatkapitány) is volt, ami köbözte szerepét, meg a csatár is, aki az i-re tette mindig a pontot a góllal, és így lépése előnybe volt azzal ki nem csatár – mint együttesben énekes - , meg kispesti grundos is, mi a legütősebb toposz az ilyenekben, mint a mesékben a szegény ember legkisebb fia, meg élni is szeretett és tudott is, és stb., stb.
Szal én nagyjából ennyit vágtam ebből a szomorú történésből, és ennyit vágok a régi idők focijából.
Meg még a mostanból annyit, hogy ország állapotaihoz képest normálisan lement ez az egész, nagyjából senki nem beszélt bele nagyon nagy hülyeségeket.
Aki úgy érezte az ott lehetett, akár mennyien is, és normálisan megtehette, miről úgy érezte, hogy meg kell tennie.
Talán ha már rendezve volt rendezőileg a ceremónia, és lehet, hogy még egy olyan ötletet beleszőttem volna, hogy napjaink labdarúgói nem a modern válogatott melegítőjükbe, hanem erre a célra legyártott, korabeli szerelésben, hónuk alatt egy-egy még akkori bőrbogyóval követték volna a gyászmenetet.
Nemtom, de ez még olyan hangulat lett volna, mi nekem benne volt ez nagy emberben, meg korában.
 
Bennem az a képsor él, ahogy a lepattant asszem MTK pályán (de ez mindegy is) Minarik Ede pályabérlő mosodás, a Csabagyöngye mindenese, napsütésben, színesben, patyolat tiszta vadonat új válogatott nemzeti mezben, de elmaradhatatlan hosszú kabátjában, kalapjában és sáljában vezeti a labdát a magyar himnuszra el az álló játékosok között, és miután belövi a gólt, elszáll a fellegekbe.
Nekem valahogy ez a régi idők focija, és ez Öcsi bácsi.
 
Köszönet érte, és nyugodjék békében!  
 
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kacatvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3622074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.