Blog ószeres, akinél nem tudhatod milyen vackokat találhatsz amik talán még valamire jók lehetnek.
Tehetség és eredetiség nélküli, esetleges témaválasztású és minőségű műfajpróbálgató bohóckodás, játék.
Ne vedd komolyan, akkor nem teszünk sok kárt egymásban!

Utolsó kommentek


Kacatvilág nagyobb térképen való megjelenítése

web tracker

2011.10.09. 21:51 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

Pista bá' a zintendáns

Jól van, Gyurikám! - mondta Tarlós Pista bácsi Dörnernek, azt az Omszki tóban tovább úszkálva nyugtázta Csurka Pista bácsi intendánsi kinevezését.

Erről az egészről már semmi értelme károgni, a helyzet olyan totálisan eszkalálódott, hogy már csak a beleszarás van. Lehet irkálni szépeket, nagyokat, kerekeket, tudományosan nagyon elemzőeket és felháborodottakat értelmiségi és publicisztikai módon minden komoly helyeken, de ezek már mind totál lényegtelenek.

Értelmes dolgokat még az értelem határán belüli történésekről lehet és érdemes kottázni, az azon kívüli szisztémákról teljesen felesleges ilyen metodikával és ilyen keretrendszerben értekezni.

Én csak annyit fűznék hozzá, ami nekem lejön e történetből, azt kommentálnám, amit én látok.

Pista bá' a koránál is sokkal öregebben és meggyötörtebben cammog minden vasárnap a lovin, ezt láthatja bárki, ahogy látom én is hétről-hétre.

És ezt a kiábrándult, végtelenül megkeseredett, a világ összes összeesküvését és a nemzetünk tragikus halálát a vállán hordó nyuggert láthatóan az szakította be teljesen, hogy sehol nem volt már, mint közéleti tényező, nem pedig a sok nyeretlen tikett amiket lendület nélkül ejt ki kezéből rendszeresen a betonra.

Mondjuk én nem egy ilyen lelkületű és tempójú fazont képzelnék el egy színház tetejébe, mint ívet adó katalizátor.

De emberek közé sem nagyon engedném.

Mindegy.

Most majd lesz megint értelme életének, felpezsgetheti nyugdíjas éveit ontva a savat.

Majd Tarlós Pista bácsival együtt ellebeghetnek a meleg lábvizükben.

Akik meg ezt a vonalat kajálják, azok úgysem teszik majd be a lábukat abba a színházba sem, mint ahogy másik színházakba se nagyon teszik, mert az egy dolog adni az ívet a nagy és értékes kultúráról, meg egy másik dolog tenni is annak melós befogadásáért.

 

Szólj hozzá!


2011.09.14. 20:36 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

tájékoztatási szisztéma

közszógálati' híradóba közszógálatilag tájékoztatnak, hogy ausztriai szomszédoknál javasolják államilag bankoknak, hogy itteni devizahitel ügyleteikkel kapcsolatosan ugye jogilag nyugodtan haladjanak el a falig teljesen természetesen

aztán közszógálatilag' alapos, hírműsorhoz szinte meglepő mélységig menő tájékoztatás következik, hogy az ausztriai bankok mecsoda egy kurva nagy kaszát csináltak itt ezekkel a hiteleikkel, sőt, még a kurva nagy lóvét, amit lenyestek, azt minden törvényes lehetőség határáig elmenve meg is mentettek az adóktól

ez a tájékoztatási szisztéma kombó már állandó: szavad emeled a rendszer okosságával kapcsolatban, akkor rögtön meg is van mutatva, hogy amúgy mekkora egy seftes orbitális nagy geci vagy, aki nem hogy ezt a karakán egyenesbetételes lehúzást érdemli meg simán az igazságtétel nevében, de még örülhetsz is, hogy az amúgy teljesen megérdemelt karóbahúzásos felnégyelésedet nem kapod meg

Szólj hozzá!


2011.08.10. 23:26 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

?

blogot írni?

azt mi a fasznak?

Szólj hozzá!


2011.05.23. 17:29 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

LÓVERSENY LÁTOGATÁS A PESTI GYEPEN!

LÓVERSENY LÁTOGATÁS A PESTI GYEPEN! >>>

Szólj hozzá!


2011.05.23. 17:12 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

Overdose első angliai versenye videón

2011. május 21. - Haydock Park

TEMPLE STAKES (Group II.)
1000 m, 3 éves és idősebb lovaknak (nyereményalap 2010-ben: 100.000 GBP)

 

LÓVERSENY LÁTOGATÁS A PESTI GYEPEN! >>>

 

 

 

1 komment


2011.04.27. 21:23 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

Velünk élő Alkotmány

Magyarország Alaptörvénye
(2011. április 25.)

SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG

XXII. cikk

Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa.


Ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetheti Budapest azokat, akik a közterületet "életvitelszerű lakhatás céljára" használják.

Szólj hozzá!


2011.04.18. 23:10 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

Apu elbaszott alkotmányos homokozója vagyok (Arcosok klubja)

 

Korrekt kis pöcsként ülök maszatos pofával apu most már korrekten alkotmányos – eddig nem volt az, ami volt az nem is alkotmány volt, az egy vicc volt, de meglakolnak - homokozójában, egyik kezemben kislapát, másikban kisvödör, hónom alatt meg az új alkotmány preambu…, preamubu.., prebalu…, a faszom, Parabellumostól, amit kaptam aputól húsvétra.
 
Jobban mondva húsvétkor, és az örökkévalóságra, azt hiszem ez így helyes, mert ajándékként semmi értelme, mivel sem megenni nem lehet, sem verekedni nem tudok vele, így számomra teljességgel használhatatlan. Tehát az időzítésnek valami szakrális utalása lehet, mint amúgy az egész hóbelevancnak is, olyan feltámadásos teljesen újélet szisztéma, bizonyos hitnek a bizonyítéka állítólag, valami igazán kurva nagy választóvonal, ahonnan minden annyira teljesen más és igaz, mint ahogy annak előtte semmi sem a teremtésben, de az már igazán olyan magas nagyon, hogy csak na, innen a homokozóból én ezt biztosan nem érthetem, mint ahogy nem is értem. De azért vágom.
 
Mindegy, mászóka jobbra – balra nincs is, azok onnan mindent elloptak, de meglakolnak, mondta apu – nemzetiszínűre mázolva.
 
Szal baszom a rezet kis gyíkként itt az alkotmányosan alkotmányos homokozóban, de valahogy nem nagyon érzem, hogy ettől mitől lenne más ez az egész úgy hirtelen, mint ahogy azt apu mondta, hogy ez úgy lesz.
 
Gyökerek pitbulljai ugyanúgy telehugyozzák az egészet, ha játszani is van kedvük, akkor kicsit letépdesik a karomat, meg szájukban rohangálnak pár háztömböt velem, de szerencsére visszahoznak mindig, főleg akkor mikor gazdáik bot helyett hajigálnak nekik. Bezzeg ilyenkor meg apu sehol, mikor ezeket kéne pár pofonnal szétzavarni, itt, konkrétan.
Kurvára nem kapok több Túró Rudit, hogy egyszerű – értsd: emelkedettebb nemzeti víziók befogadására alkalmatlan, vagy alkalmas, de azok után nem érdeklődő, bocs, az már a hazaáruló - polgárként tömjem azt a földhöz ragadt fejembe, ami azért van a földhöz ragadva, mert pozíciómnál fogva a homokozóban és nem a parlamentben baszom el értelmetlenségekkel az időmet.
 
Ahogy nézem innen a padon üldögélő nyuggereket, hát ők sem repdesnek az örömtől többet, még jóllakottabbnak sem tűnnek, ugyanannyit basztatnak, mint annak – alkotmánynak – előtte, pedig aztán apu nekik is adta az ívet rendesen, vetített össze-vissza mindent. Mondjuk nem csak nekik, de másoknak akiknek vetített,azok sem lettek sokkal virulensebbek hirtelen ettől a cucctól.
 
Jó mondjuk akikkel együtt szokott apu halluzni, ők igen, ők most tényleg lehugyozták a bokájukat megint, de ők meg mindig lehugyozzák, ha apu nagyot varázsol nekik.
 
Itt a fasza kis alkotmányos homokozóban ugyanannyi a világ minden gettójából ide a gyarmatra illegálisan lerakott szemét, térdig járok a vörös iszapban, a galván iszapban, a menekülések közben ide borított átcsomagolt és romlott kajákban, és nem csak én, hanem az itt egyre többet gyakorlatozó Waffen-SS hadosztályok is. Ja, apu pofonfát nekik sem rázta még meg, pedig be volt ígérve.
 
Azt hirtelen felébredek, hogy bilibe lóg a kezem.
 
Tényleg milyen szánalmas kis hülye fasz vagyok, no nem mintha nem a briliáns alkotmányos homokozóban ülnék, az patent, hanem apu nem az az apu.
Mert ha az az alkotmányos nagy és spirituális apu lenne az apu, akkor nem itt rohadnék ebben a redva homokozóban ezekkel a hülyeségekkel, beleragadva a majdani vagyontalanság előszobáját jelentő kasztrendszerbe, hanem apu barátjának a fiával, Lázár János Boldizsárral dekkolnék valami fasza játszóházban, és tőzsdéset nyomnánk, hogy már ott megtanuljuk, hogyan pörgessük majd amibe beleülünk, az alkotmányosan és keményen összehordott tutiba, amiktől olyan jó partik leszünk.
 
Ha már itt tartunk, ez az apu nekem egyre jobban hajaz az Arcosok klubjából a Tyler-re, mert már teljesen skizo módon odáig csavarodott magába, hogy nincs neki jobb stresszoldó annál, mikor szénné üthet mindent és mindenkit miközben saját magával verekedik egyfolytában.

 

Szólj hozzá!


2011.02.17. 11:12 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

szalámitaktika

Bakács szalámi-ügye egy monolit.

De nem úgy színtelen és nagy, jelentős, lassú monolit, mint Tarr Béla torinói lova, hanem kicsi, színes és pörgő, mint a magyar fing.

Lássuk a mély, fizikális világ alatti spirituális összefüggéseket is: ló, lóhús, lókolbász, ló szalámi, valamint Nietzsche, az ember feletti ember.

Mert most, mikor még Contador is vegára vált, hogy nehogy bezavarjon a hús mikor keresik a doppingjában a vért, akkor Tibor meri vállalni, hogy még több szalámit fogyaszt, ezzel kockáztatva az egészségtelenül magas koleszterinszinten (5,2 mmol/l) túl állástalansága közepette a lehetőséget, hogy egy vétlen dopping vétség miatt akár még egy Hajdú Páter által gründolt Pro Tour profi kerékpáros csapat szerződéstől is eleshet, a Tour indulásáról nem is beszélve.

Hogy ki, mit és honnan kastázik éppen, az teljességgel magánügy, már ha az akcióhős nem közszereplő, mert ha az abból él, hogy még fáradt szellentését is reklámértékkel tekerik végig az egész, médiának csúfolt bolha cirkuszon, akkor ne csak annak a hasznát legyen szíves lehappolni, hanem ugyan már meg ne sértődjön azon sem, ha az ilyen nemesebb cselekedetei is bekerülnek a Ki kicsoda? az évi kiadásába az iránta érdeklődő nagyérdemű okulására és szórakoztatására.

Még ezzel együtt sem érdekelne túlzottan, ha egy főműsoridős show műsorba mindössze csak annyira látogatna be a kabátújából szalámi rudakat varázsolni képes artista, hogy a riportidőt ki nem töltve felköpjön és alá álljon, majd a másnapi csámcsogásra mint botránytéma annyit adjon, hogy csendben kisétál a stúdióból.

Mert erről nincs is mit többet beszélni.

És ebben még Szalai Annamária sem talált volna semmi kivetni valót, mert bizonyos közösségi értékek megsértése esetén gyakorolandó szokásos eljárás a közösségi értékek alapján.

De az már cink, mikor a készülékből az arcomba magyarázza a pillanatnyi zavarodottság okozta esendő emberi botlása miatt járandó kanosszájának bűn és bűnhődés történetét vallás- és kultúrtörténeti szempontokból, miközben rá pár nappal ott figyel a videó, amin mint gyakorlott mágus rejti az asztalon lévő üvegvázába a liliomok mellé a kabátja alatt lapuló pénztárnál szintén ki nem fizetett féldisznót, mialatt a valójában ezek szerint csak megtévesztés céljából eltulajdonított jóval kevesebb tápértékű álcaszalámival - amiről amúgy az egész könnyfakasztó szomorú története szólt - eltereli az Őt súlyos terheitől megszabadítani igyekvő biztonságiak figyelmét.

Mondjuk az valóban tudományos tény, hogy az ember stressz helyzetben, a váratlan pánik hatására önkívületben a normál fizikai állapotában kihozható képességei sokszorosát tudja teljesíteni, de azért a fél csemegepult installálása a helységben lévő asztal alá és falikép mögé, az azért már más történet.

Hacsak nem egy hosszabb katatón állapot szerű roham volt, ami az egész cselekménysor megtörténte alatt fennállt, megszűnve benne tér és idő. De ilyenről, meg gyógyszerekről nem nyilatkozott a próbavásárló.

Erről az egészről, mármint hogy ez nem pillanatnyi elmezavar volt, múló állapot, ami mögött nincs tudat, mert már annyira beszűkült, hanem ha akármilyen is, de valami stabilabb átgondoltság, és valamely koherens szempontok szerinti állásfoglalás van, egy érdekes mondatból lehetett következtetni:

"ha már lopunk, akkor ne legyünk álszentek, hogy csirkefarhátat, az nem olyan finom, mint a szalámi"

Szal lóláb itt kilógott, lásd fentebb: torinói ló.

Mindegy, lesz még mit rágni legalább a gittet, az így már teljesen elhiteltelenedő áruházi áruletöltővel.

Én a helyzet komolyságához méltó büntit javasolnék.

Tibi fogyassza el egészséggel a szalámiját Selmeczi Gabriella kíséretében az Ő kiflijével, miközben a nyugdíjak megvédésének problémakörét kivesézik valamelyik szupermarketben, ezalatt a háttérben pedig a KDNP frakció Semjén Zsolt vezetésével halkan gregorián dalokat duruzsoljon.

De azért vegyük komolyan a dolgot, olyan komolyan amilyen komoly az az ország ahol ez megy, és vegyük tudomásul, hogy amíg Tibor áruházi listája nem 100 az utolsó mackó sajtig, addig a nemzet nem mehet neki az alkotmányozásnak.

8 komment


2010.12.01. 10:42 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

TKO: Tervszerű Kapargatós Odabaszás

Amikor a pénztárak a csacsik elkezdtek egy gyenge próbálkozást reklám formájában az őket kellemesen és kulturáltan államosító gőzhenger ellen, akkor abban a pillanatban jött a sebészi pontosságú professzionális kommunikációs visszabaszás az erő alkotmányos oldaláról - aminek persze valós tartalma és értelme semmi nem volt a témában -, mégpedig hogy a sok kibaszott reklám és marketing miatt úszik el a sok lé a pénztárakban, azok amelyikek ezt a témát nyomják, ott folyik ki a legtöbb pénz.

Aztán ha nagyon gyengén is, de mivel még mindig próbálkoznak, így most jött a következő stáció, a már sokkal komolyabb fegyver tervszerű bevetése, Selmeczi Alien Gabriella, aki pár hipermarketes kifli illegális de alkotmányos befalása után gyárilag kihelyezett fogsorával százmilliárdos eltűnésének belengetésével készül kettéharapni a padlón még mindig lent maradni nem akaró pénztárakat.

Szal szisztéma működik tervszerűen és hibátlanul, ameddig megy a legyalulandó terület és ellenfelek ellenkező, önvédelmi ugri-bugrija, addig megy rá / rájuk adekvátan, egyre erősebb mértékben a kapargatásuk, populárisan támadható felületeik révén sima kommunikációs kriminalizálásuk.

Azt ha még tovább folytatnák, akkor fog jönni a már nem kommunikációs dimenziójú, hanem a teljesen konkrét, gyakorlati és valós rabosításuk, mivel rájuk lesz bizonyítva, hogy amióta egyáltalán létezik a nyugdíj intézménye, azóta ők lopták el az összes pénzt annak minden pilléréből.

A lesittelni készült baloldali politikai versenyzők után a pénztári vezetők lesznek lenyomva mint a bélyeg, az ő transzportjaik indulnak második rétegként a gulágra, ha addig nem gondolnák úgy, hogy jobb lenne elhajolni, befeküdni.

 

143 komment · 3 trackback


2010.11.30. 15:47 bcyke blogberlo, aki ott sem volt

alkotmányügyi javaslat

Kérném, hogy az új alkotmány ügyében ne legyen 2/3-os munka végezve, ha lúd, akkor már legyen olyan baszott kövér, amennyire csak lehet!

Az alkotmányozási munkát akkor tekintem részemről teljesen perfektnek és 100%-ban elfogadhatónak, ha azt az egyetlen nyomorult mondatot, ami mindösszesen magmaradna a régebbi verzióból, azt is kipurgálják.

Az inkriminált mondatot, miszerint Magyarország fővárosa Budapest, cseréljék le arra az új és helyes verzióra, hogy Magarország fővárosa Felcsút!

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása